Százmilliárd felett az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program kerete

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 10. 17:20

Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) 2007-2013. közötti időszakra vonatkozó teljes kerete 118 milliárd forint - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A teljes keretből a belső fejlesztéseket tartalmazó 1. prioritásra jutó rész 51,7 milliárd forint. Az ügyfelek kiszolgálásához szükséges beavatkozások megvalósítását, a közigazgatási szolgáltatások folyamatainak elektronizálását tartalmazó 2. prioritás 39,54 milliárd forint, míg a közép-magyarországi régióra vonatkozó 3. prioritás 24,7 milliárd forintot tesz ki. A 4. és 5. - technikai segítségnyújtási - prioritásokra 2 milliárd forint jut.
 

A teljes összegből az idén 28,7 milliárd forint kifizetését, forráslehívását kell teljesíteni a tárca közleménye szerint.
 

A kormány múlt pénteken, a Magyar Közlönyben megjelent határozatában módosította az EKOP múlt évi és idei kiírási kereteit. A határozat 5. pontjában szereplő konstrukciók törléséről szóló előírás csak azon kiemelt projektekre vonatkozik, amelyek új konstrukcióként jelentek meg az idei júliusi kormányhatározatban, vagy pedig amelyek az keretösszegét megemelték.
 

A törlésről nem a projektgazdának kell előterjesztést benyújtania, ez az új előírás szerint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladata. Ilyen intézkedés azonban kizárólag a projektek nem megfelelő előrehaladásakor, nagyon indokolt esetben várható, a forrásvesztés elkerülése érdekében.