Hazánkba látogat John C. Maxwell

Czipperer Dia, 2013. szeptember 10. 17:32

Már több mint 60 könyvet írt, melyek közül 15 magyarul is megjelent. John C. Maxwell, a vezetéselmélet guruja november 9-én a Magyarországra érkezik.

John C. Maxwell egyik alapgondolata, hogy „a vezetésen áll vagy bukik minden”. Hogy ez miért is van így, arra november 9-énn a magyar közönség személyesen is választ kaphat, ugyanis a vezetéselméleti szakember és lelkipásztor hazánkba látogat, és egy konferencián beszél tapasztalatairól.

 

Maxwell könyvei nagyon népszerűek hazánkban: már 15 könyvet fordítottak le, és november 9-én a 16. könyv is megjelenik magyarul. Természetesen, minden eddig megjelent művet megvásárolhatnak a résztvevők a konferencián, mely két részből fog állni.

 

Délelőtt lesz a keresztény vezetőknek szóló rész, ahol főként vallás, szemlélet kerül előtérbe, míg délután az üzleti rész jut főszerephez, és megismerkedhetünk John C. Maxwell üzleti tanításaival. A délutáni szekció mottója Maxwell egyik híres mondása: „Döntéseid határoznak meg”.

 

A konferencia bevételét jótékony célra fordítják: egy üdülőtábor fejlesztését finanszíroznák belőle, amely rászoruló családoknak biztosít nyaralási lehetőséget.

 

John C. Maxwell november 9-é-n, a Hungexpo „A” pavilonjában tartja előadásait angol nyelven, ezúttal a magyar érdeklődőknek.

 

Az eseményre már lehet regisztrálni a konferencia hivatalos oldalán, ahol a részletes program is megtekinthető.