Microsoft: felhőalapú szoftver nonprofit szervezeteknek ajándékba

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 10. 17:25

A Microsoft szoftverajándékozási programja világszerte kibővül az Office 365 nonprofit szervezetek részére fejlesztett verziójával, amely egyelőre 41 országban - köztük Magyarországon - lesz elérhető, de 2014 júliusára ez a szám akár a 90-et is elérheti - jelentették be a Microsoft Magyarország keddi sajtótájékoztatóján.

Mostantól a hazai nonprofit szervezetek részére is elérhetővé válik a cég felhőalapú irodai csomagja, amelynek révén kevesebb időt és energiát kell az informatikára fordítaniuk, felszabaduló erőforrásaikat pedig alaptevékenységükre koncentrálhatják, legyen az hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása vagy tudományos kutatás - idézte a nemzetközi szoftverfejlesztő cég közleménye Szilágyi Bernadettet, a Microsoft YouthSpark programjának menedzserét.
 

A cég szoftveradományozó partnere, a TechSoup Global tanulmányában a nonprofit szervezetek arról számoltak be, hogy a felhőalapú számítástechnika négy legfontosabb előnye az informatikai infrastruktúra egyszerűbb karbantartása, a költségmegtakarítás, a hatékonyabb csoportmunka és a nagyobb adatbiztonság.
 

A nonprofit szervezetek igényeire szabott Office 365 alkalmas egyebek mellett arra, hogy a számítógépen, okostelefonon és táblagépen való használatra optimalizált Office-alkalmazásokkal a dokumentumok és fájlok gyakorlatilag bárhonnan, bármikor elérhetők legyenek.

 

További előnye, hogy a nonprofit szervezetek tagjai az Office-szal járó e-mail, megosztható naptár, videokonferencia és dokumentum megosztás funkciók révén könnyebben tudnak együttműködni kollégáikkal. Egyszerűen hozzáférhetők az alapvető rendszerirányítási funkciók, a telepítéshez nem kell eltávolítani az Office korábbi verzióját, ráadásul kevesebb időt kell az informatikai karbantartásra szánni.

 

A cég a 2012-2013-as pénzügyi évben a világ 115 országában 70 286 nonprofit szervezet részére ajándékozott szoftvereket, szolgáltatásokat és készpénzt összesen 795 millió dollár értékben. A Microsoft Office 365 iránt érdeklődő hazai nonprofit szervezeteknek a www.civiltech.hu oldalon kell regisztrálniuk. A migrációra vonatkozó információk és az azt segítő erőforrások a http://office.microsoft.com/hu-hu oldalon találhatók.