Léon Foucault előtt tiszteleg a Google

Czipperer Dia, 2013. szeptember 18. 12:40

Láttátok már a mai Google kezdőlapot? Ez most nem csupán egy képet ábrázol, hanem az interakítv Doodle egy híres fizikusnak állít emléket.

A Google ma Léon Foucault-nak állít emléket, aki 1868-ban ezen a napon született – 194 évvel ezelőtt. Foucault francia fizikus volt, és főként a róla elnevezett ingáról híres, amely a Föld forgását mutatja be tengelye körül.

 

A Google mai Doodle-ján mi is megnézhetjük, hogyan is működik ez szerkezet, mely lényegében azt szemlélteti, hogy a Föld mozgása révén miként változik a lengés síkja (a Föld elfordul az inga alatt). A sarkokon például egy nap alatt teljesen körbefordul a lengési sík, – így az öszes köré állított bábut eldönti az inga – míg az Egyenlítő mentén nem változik. Az inga egyébként az óramutató járásával megegyező irányba fordul el az északi féltekén, a délin pedig az ellenkező irányba mozdul.

 

A Google jó munkát végzett, hiszen a Doodle mellett az időt és a földrajzi helyzetet is beállíthatjuk, így megnézhetjük, hogy különböző időpontokban és földrajzi pozíciókban hogyan dőlnek le az inga körüli csapok.

 

 

 

Az első Foucault ingát a párizsi Panthéonban állították fel, napjainban pedig számos példány található múzeumokban, egyetemeken. Az egyik legnagyobb a Los Angeles-i Griffith Obszervatóriumban található.

 

 

Forrás: Mashable.com