Ismét elindul a Telekom gyakornoki programja

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 23. 11:18

2013 szeptemberében ismét elindul a Magyar Telekomnál a gyakornokok toborzása. Szeptember 23. és október 20. között a vállalat honlapján várják a jelentkezéseket. A gyakornoki programra az előző félévben ismét, több mint 1000 hallgató adta be jelentkezését.

A Magyar Telekom 2014 februárjától is elindítja gyakornoki programját, amely kettős célt szolgál. A főiskolai és egyetemi hallgatóknak kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy valódi munkatapasztalatot szerezzenek, a legrátermettebbeknek esélyt ad, hogy elindíthassák karrierjüket a Telekomnál. A vállalat életébe és működésébe pedig friss tudást, új impulzusokat hoz. A program nagy népszerűségnek örvend, a most szeptemberben indult gyakornoki félévben a vállalat különböző területein, összesen 15 felsőoktatási intézmény 209 diákja dolgozik, közülük 115-en BSc és 94-en MSc képzésen tanulnak. A Telekom gyakornoki programjának felmérésben részt vevő gyakornokok többek között azt emelik ki pozitívumként, hogy a program tartalmas és jól összeegyeztethető a főiskolai/egyetemi tanulmányokkal, valamint azt, hogy teljes jogú munkatársakként kezelik a vállalatnál a gyakornokokat. A program résztvevőinek 98%-a ajánlaná barátainak, ismerőseinek ezt a karrier lehetőséget.

A Magyar Telekom 2014 februárjában induló gyakornoki félévére szeptember 23. és október 20. között lehet jelentkezni a karrier.telekom.hu oldalon. A programra aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló nappali, esti vagy levelező képzésen részt vevő diákok jelentkezését várják, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) oktatásban vesznek részt. További feltétel a legalább középszintű angol nyelvtudás is. A gyakornokokkal részmunkaidős, határozott idejű munkaszerződést köt a vállalat, két hónapos próbaidővel. A hallgatók számára a program heti 20 órás elfoglaltságot jelent, rugalmas munkaidőben. A Telekom programja orientációs időszakkal indul, hogy segítse a beilleszkedést a vállalati kultúrába. Ezután konkrét, projektszerű feladatokban vesznek részt szakmai területükön. Az 5 hónapos program során a vállalat folyamatos visszajelzéseket ad a hallgatók felé, a mentori rendszernek és a személyes konzultációknak köszönhetően pedig különösen nagy figyelmet kap a gyakornokok személyes, egyéni fejlődése is.

A Telekom a saját vállalati honlapján megjelenő tájékoztatás mellett a Facebook-on kezdeményez interaktív kommunikációt az érdeklődőkkel. A "Gyakornok leszek a Telekomnál" oldalon bárki felteheti kérdéseit, és hasznos tanácsokat is kaphat a leghitelesebb forrásból, a jelenlegi gyakornokoktól. Emellett a cég munkatársait a Monster Virtuális Állásexpón és személyesen, egyetemi programok keretében is kérdezhetik az érdeklődők. A Telekom munkatársai ellátogatnak többek közt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, a Budapesti Corvinus Egyetemre, a Budapesti Gazdasági Főiskola három karjára és a Zsigmond Király Főiskolára is. Az egyetemi programokról a karrier.telekom.hu oldalon olvasható részletesebb tájékoztatás.