Késik a BBM

Czipperer Dia, 2013. szeptember 23. 12:01

A korábbi tervek szerint ma már elérhető lenne a BBM Android verziója, ám az alkalmazás mégsem jutott el a Play Store-ba. Az iOS verzió szénája sem áll jól.

A BlackBerry bejelentette, hogy elkészült alkalmazásának Androidra szánt változata, ám az iOS verzió megjelenését leállították, ugyanis problémák merültek fel. Először olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az iOS verzió debütált, és az Android csak később követi a sorban, ám a vállalat tisztázta a dolgokat. Az alkalmazás számos ázsiai országban elérhető a Csendes-óceáni térségben, többek között Malajziában is. Ám most úgy tűnik, az androidos verzióval is problémák adódtak.

 

Igaz, megjelent az alkalmazás, és azt többen (állítólag több mint 1 millió felhasználó) le is töltötték, de azzal problémák merültek fel, amelyeket nem tudtak kezelni.

 

Az iOS verzióval kapcsolatban azt mondták, hogy akik már letöltötték az iOS verziót, tudják majd használni, de új piacokon nem jelenik meg. Az Android alkalmazást letiltották.

 

 

 

Mire is számíthatunk majd, ha megjelenik az alkalmazás? Az alkalmazással csoportosan (max 30 fő) is lehet csevegni, valamint fotókat oszthatunk meg másokkal, és hangjegyzeteket is készíthetünk.

 

Biztos sokan szeretni fogják, hiszen anonimek maradhatunk. A felhasználóknak ugyanis nem kell megadni e-mail címüket, és a nevük is rejtve maradhat, ugyanis a kapcsolatfelvételhez egy egyedi kód megadása szükséges.

 

Egyelőre nem tudni, mikor küszöbölik  ki a szükséges hibákat, csak annyit mondtak, hogy a csapat éjjel-nappal dolgozik, hogy a BBM Androidon és iPhone-on is elérhető legyen.

 

Forrás: TheVerge.com