15 éves a Cisco Hálózati Akadémia

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 25. 16:31

A Cisco Hálózati Akadémia készített egy kutatást, amely a hallgatók és oktatók elégedettsége mellett az elérhető minősítések piaci értékét vizsgálta. Azt is feltérképezték, hogy a képesítések milyen mértékben járulnak hozzá a célok eléréséhez, és a hallgatók milyen elképzelésekkel rendelkeznek a munkavállalásról. Az is kirajzolódott, hogy a képzés befejezése után milyen területen és cégeknél találták meg számításaikat, és a létrejött kapcsolati háló mennyiben segíti az elhelyezkedést, a folyamatos szakmai fejlődést.

A világ egyre nagyobb mértékben épül intelligens hálózatokra, így a hálózatok működtetésére kiképzett szakemberekre is egyre komolyabb az igény. Ezért tekinti partnereivel együtt küldetésének a Cisco, hogy oktatási programmal segítse a jövő szakembereinek felkészítését. A Cisco Hálózati Akadémia az elmúlt 15 év alatt Magyarországon 2,7 milliárd forintos ráfordítás mellett több mint 22 ezer hallgató képzését tette lehetővé.  A Cisco Hálózati Akadémia Magyarországon és világszerte is a legelterjedtebb informatikai képzés, amely egy nemzetközi vállalat égisze alatt működik. Évente több mint 1 millió tanuló vesz részt a programban a világ 10 ezer akadémiáján.

 

Az oktatás és a technológia napjainkban kiemelkedően fontos szerepet játszik a gazdasági növekedésben, a társadalmi különbségek enyhítésében, az esélyegyenlőség elősegítésében. Magyarországon a Cisco számos magán- és közintézménnyel áll partneri kapcsolatban olyan oktatási programokat nyújtva, amelyek a legkorszerűbb technológia tudást biztosítják. A legnagyobb ilyen program a Cisco Hálózati Akadémia, amely 15 éve működik sikeresen Magyarországon.

 

 

A Cisco Hálózati Akadémia önkéntes alapon szerveződő közösség. Tagjai oktatási intézmények és non-profit szervezetek, amelyek arra vállalkoznak, hogy a Cisco által kifejlesztett  elektronikus tananyagokat egységes eLearning környezetben, saját oktatási rendszerükbe integrálva oktatják, az iparágban használt legmodernebb hálózati eszközök felhasználásával. Jelenleg a képzési helyek (akadémiák) 70 százaléka szakközépiskolákban működik, 30 százalék pedig felsőoktatási és más oktatási intézményekben. A hallgatók számát tekintve hozzávetőlegesen 60-40 százalék a megoszlás a középiskolások, illetve felsőoktatási intézmények hallgatói között.

 

A Hálózati Akadémia, amely a Cisco társadalmi felelősségvállalás programjának legfontosabb része, évről évre tanulók ezreinek nyújt informatikai hálózatok megtervezéséhez, megépítéséhez és biztonságos üzemeltetéséhez szükséges ismereteket, sőt újonnan már alapfokú digitális írástudást biztosító képzéseket is.

 

 

A program országszerte 100 intézményben kínál elméleti és gyakorlati képzéseket fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. A tananyagot számos intézmény integrálja saját képzési programjába, szakmai informatikai, OKJ-s, illetve felsőfokú képzés keretében. A hallgatók elsajátítják az IKT szegmensben szükséges elméleti és gyakorlati tudást, valamint a 21. századi karrierhez szükséges problémamegoldást, együttműködést és az elemző gondolkodást is. A Hálózati Akadémia programban az alábbi képzések érhetők el:

 

IT Essentials:

 

Az „IT Essentials: PC hardware and software” tananyag számítógépes alapismeretekről ad áttekintést és átfogó ismereteket biztosít a belépő szintű IT munkakörök betöltéséhez. Tartalmilag lefedi az új OKJ-ban szereplő informatikai szakmák közös alapozó tantárgyának anyagát. Előkészít a magasabb szintű hálózati informatikai tanulmányokra és lehetővé teszi a CompTIA A+ minősítés megszerzését.

 

CCNA:

 

A „CCNA” tananyag az alapoktól építkezve nyújt általános hálózati informatikai ismereteket és gyakorlati készségeket. Lehetővé teszi a „Cicso Certified Networking Associate” (CCNA) minősítés megszerzését.

 

CCNA Security:

 

A „CCNA Security” képzés a hálózati informatika biztonsági kérdéseinek gyakorlatorientált oktatására fókuszál. Lehetővé teszi a CCNA Security minősítés megszerzését.

 

CCNP:

 

A „CCNP” képzés a kapcsolás, forgalomirányítás és hibakeresés témaköröket tárgyalva magas szintű hálózati mérnöki ismeretek nyújt. Lehetővé teszi a CCNP SWITCH, CCNP ROUTE és CCNP TSHOOT minősítések megszerzését.

 

Piacképes tudás világszínvonalon

 

A kutatás során a Cisco számára elsődleges szempont volt felmérni az akadémia jelenlegi és végzett hallgatóinak, illetve oktatóinak véleményét a képzés színvonaláról és hatékonyságáról. A felmérés eredménye szerint mind a hallgatók, mind az oktatók pozitívan értékelik a képzést. A hallgatók szerint a képzés magas színvonalú, gyakorlatorientált, a tananyag könnyen elsajátítható, az oktatók pedig mind elméleti, mind gyakorlati téren rendkívül felkészültek. Az akadémia oktatói szerint a program szakmailag világszínvonalat képvisel, gyakorlatorientált, és a piacon azonnal hasznosítható képzést nyújt, ezért a képzőhelyek túlnyomó többsége szívesen áldoz saját forrásból is a képzés színvonalának folyamatos fenntartására, emelésére.

 

 

Az oktatók ugyanakkor felhívták a figyelmet az állami támogatások szükségességére annak érdekében, hogy a képzés minél szélesebb körhöz eljuthasson, ellensúlyozva mind a hazai, mind az európai IKT szektorban tapasztalható szakemberhiányt, valamint szem előtt tartva a technológia megállíthatatlan térnyerése miatt folyamatosan növekvő szakember-keresletet is.

 

A hatástanulmány eredményei

 

Míg a nők aránya a végzett hallgatók körében 7,8%, addig a jelenlegi hallgatók viszonylatában már 11,5%, ami a Cisco törekvéseit tekintve pozitív változásnak tekinthető. Az is üdvözlendő, hogy a hallgatók lakóhely szerinti megoszlása nagy mértékben és egyre inkább kiegyenlített: míg a végzett hallgatók esetében a fővárosiak aránya 29,2%, a jelenlegi hallgatók vonatkozásában 21,5%, a kisvárosiak és falusiak aránya pedig 24,8 és 16,8%, illetve (a jelenlegi hallgatók esetében) már 27,7 és 22,5%, a társadalmi mobilizáció ügyét ezáltal is elősegítve.

 

A Cisco Hálózati Akadémia végzett hallgatóinak több mint fele (51%) előzetes elvárásainak megfelelően nagyvállalatoknál kapott állást. A kisvállalkozások (18%) és a középvállalatok (16%) közel azonos súlyt képviselnek. Az akadémia volt hallgatóinak fele (50%) a képzést követően az IT és telekommunikációs szektorban helyezkedett el, de jelentős az oktatásban, a kereskedelemben és a gépgyártásban dolgozók aránya is.

 

Mint minden szakmai és üzleti területen, a megfelelő kapcsolati háló kiépítése és ápolása az IKT szektorban is fontos és hosszútávon számos előnyt biztosíthat. Az akadémia régebbi hallgatóinak majdnem 40%-a tartja legalább 1-2 fővel a kapcsolatot, közel 30%-a 3-5 volt hallgatótársával kommunikál rendszeresen, 12%-a pedig 6-10 fővel maradt kapcsolatban a képzés befejezését követően is. Körükben a legelterjedtebb kapcsolattartási a forma a közösségi oldalak használata, amelyet szorosan követ a személyes találkozás, de jelentős az e-mail-es és a telefonos kommunikáció is. A közösségek tagjai jellemzően szakmai programokra, bemutatókra járnak hallgatótársaikkal együtt, de a céglátogatások és a közösségépítő programok is népszerűek.

 

A felmérés eredményei alátámasztják az alternatív képzési formák fontosságát az IT karrierre vágyó hallgatók körében. A Cisco Hálózati Akadémia fontos szerepet játszik a hazai szakemberképzésben. Képzései segítenek az informatikai munkahelyek megszerzésében és a kapcsolati háló kiépítésében, értékes karrierlehetőséghez segítve a hallgatókat.