Óriási szerverfarmot létesített az NSA

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 27. 08:35

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) óriási szerverfarmot hozott létre az amerikai Utah államban, az illetékesek azonban még nem árulják el, hogy a létesítményt már üzembe is helyezték-e, amit korábban őszre jeleztek előre - írta internetes honlapján a The Salt Lake Tribune című lap.

Ez a forrás tudni véli, hogy az elektronikus hírszerzésre szakosodott intézmény hat adatközpontja közül ez a legnagyobb, másfél milliárd dolláros költséggel épült fel, és 90 ezer négyzetmétert foglal el, ennek egytizedén helyezik el a számítógépeket. A honlap szerint az NSA illetékesei sem megerősíteni, sem cáfolni nem voltak hajlandók, hogy a létesítményt már üzembe helyezték-e. "Rögtön bekapcsoljuk a gépeket, amint beállítják azokat, a szervertelep készen áll arra, hogy megkezdődjék a berendezések telepítése" - idézi a honlap Vanee Vinesot, az NSA szóvivőjét.
 

A lap értesülései szerint az új szervertelep nemcsak biztonsági adattárolásra szolgál, hanem lehetővé teszi az amerikai hírszerzés számára az adatokhoz történő valós idejű hozzáférést is más helyszínekről.
 

Az NSA-t az utóbbi hónapokban éles bírálat érte, miután volt alkalmazottja, Edward Snowden információkat szolgáltatott ki az ügynökség működéséről. Az utóbbi időben különösen nagy port vert fel az az információ, amely szerint ez a hivatal állítólag az amerikai lakosság magánadatait is ellenőrizte, ezekhez a legnagyobb közösségi portálok közreműködésével is hozzájuthatott.
 

Ron Wyden oregoni demokrata szenátor, aki az amerikai kongresszus felsőházának hírszerzési bizottságában foglal helyet, bírálta az NSA adatgyűjtési módszereit, és jelezte: napokon belül tisztázni fogja, hogy az ügynökség milyen hivatalos felhatalmazás alapján gyűjtött országon belül is adatokat. A The Salt Lake Tribune szerint a szenátor kifejtette: bár az amerikaiak megértik, hogy veszélyes időket élünk, a kormánynak kötelessége megmagyarázni a lakosságnak, hogy a magánjellegű információk gyűjtése miként szolgálja az amerikai nép biztonságát.
 

A lap utal John Inglisnek, az NSA helyettes igazgatójának korábban elhangzott szavaira, miszerint az Utah államban hamarosan működésbe helyezendő adatközpont alapvető fontosságú lesz a nemzetbiztonság védelme szempontjából. Inglis leszögezte, hogy az amerikai kormány ezen a téren komolyan veszi az alkotmányos elveket.