Büntethető egy hírportál az oldalán megjelent sértő kommentek miatt

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 11. 08:37

Az Emberi Jogok Európai Bírósága indokoltnak tartja, hogy Észtországban megbüntettek egy hírportált a cikkei alatt megjelent súlyosan sértő olvasói hozzászólások, kommentek miatt.

Az Európa Tanács intézményeinek családjába tartozó strasbourgi törvényszék bíráinak egy észt hírportál által az észt állam ellen indított perben kellett dönteniük. Úgy ítélték meg, hogy a portálra sértő kommentek miatt kirótt 5000 észt koronás, mintegy 95 ezer forintos kártérítési kötelezettség nem sérti a lap szólásszabadsághoz fűződő jogát, nem volt aránytalanul súlyos büntetés, és nem volt indokolatlan.
 

A strasbourgi bíróság szerint a szólásszabadság egyrészt nem abszolút, korlátlan jog, hanem korlátozható például a jó hírnév védelme érdekében, az észt bíróság pedig a vonatkozó helyi törvények értelmében, azokkal összhangban járt el és hozott ítéletet a portál ellen indított személyiségi jogi, kártérítési ügyben.
 

"A cikk természetéből fakadóan a cégnek számítania kellett arra, hogy gyalázkodó hozzászólások is lesznek, és különleges figyelmet kellett volna fordítania arra, hogy elkerülje a felelősségre vonást valaki jó hírnevének megsértéséért" - közölte az emberi jogi bíróság. "A hozzászólások súlyosan sértőek voltak, a portál nem akadályozta meg nyilvános közzétételüket, hasznot húzott a megjelenésükből, szerzőiknek pedig névtelenséget biztosított" - részletezik továbbá az ítéletet a strasbourgi bírák.
 

Az indoklás szerint a kártérítésre kötelezett portálnak módja lett volna kiszűrni a kommenteket, az oldalon olyan rendszer is működik, amely egyes trágár kifejezéseket automatikusan kiszűr, és az oldal olvasói is jelezhetik, ha sértő kommentet észlelnek, ennek ellenére a kifogásolt nagy számú sértő hozzászólást sem az automatikus rendszer, sem az oldal szerkesztői nem törölték időben. Elvben a kommentekért azok szerzői lennének felelősségre vonhatók, ám az ő azonosításuk borzaszó bonyolult lett volna, mert az oldal név megadása nélkül is engedélyezte a kommentelést, másrészt anyagi hasznot is élvezett a kommentelési lehetőségből, ezért egyrészt gyakorlati szempontból praktikus, másrészt jogi szempontból megalapozott volt a portál elmarasztalása.
 

Az észt bíróság meglehetősen alacsony büntetést szabott ki a lapra, és semmilyen olyan rendelkezést nem alkotott, amellyel korlátozta volna a portál szólásszabadsághoz fűződő jogát - állapította meg a strasbourgi bíróság.