A földgáz jelentős szerepet fog kapni az energiamixben

forrás: Prím Online, 2013. október 17. 17:20

Egy évszázaddal ezelőtt Edison villanykörtéje több millió gázlámpa fényét "oltotta ki", amely egyúttal a gázművek alkonyát is jelentette. A jövőben viszont, úgy tűnik, ismét a gázé lesz a főszerep. A GE legújabb, Age of Gas (A gáz kora) elnevezésű tanulmánya szerint ugyanis ez az energiaforrás domináns szerepet fog betölteni a világ energiamixében.

Peter C. Evans és Michael F. Farina, a tanulmány szerzői szerint a földgáz felveszi majd a versenyt a szénfelhasználással, és az olajtól is vesz el részesedést a globális porondon.Szerintük a gáz emellett egyre nagyobb szerepet fog betölteni a szélenergia és más megújuló energiaforrások kiegészítőjeként is, különösen az áramtermelés területén.

 

A szerzőpáros úgy véli, hogy a közművállalatoknál, a globális cégeknél, a háztartásokban, valamint a vonatokban, teherautókban és más közlekedési eszközökben már most is előszeretettel használják a földgázt. Az elemzők arra számítanak, hogy a gázfelhasználás 2025-re több mint a harmadával nő a jelenlegi szinthez képest. Becslésük szerint a folyékony földgáz (LNG) nemzetközi forgalma már ezalatt az egy évtized alatt is 70 százalékkal nő.

 

Rámutatnak arra is , hogy a földgáznak jelentősen kisebb a károsanyag-kibocsátása, mint más fosszilis fűtőanyagoknak. A földgázüzemű erőművek „rugalmassága” – kevesebb, mint 30 perc alatt beindulnak, teljesítményük pedig 100 MW/perc sebességgel felszabályozható – lehetővé teszi, hogy a közművállalatok az időjárás függvényében változó szél- és napenergiát is a hálózatba integrálják.

 

A legújabb fejlesztésű, rugalmasan üzemeltethető, kombinált ciklusú erőművek hőhatásfoka már a 61 százalékot is meghaladja. Ez azt jelenti, hogy a földgázban lévő energia csaknem kétharmada elektromos árammá alakul. Az amerikai Energiaügyi Minisztérium ezt az eredményt egy mérföld négy perc alatti lefutásához hasonlította. „A gáz jövője nem olyan lesz, mint amilyen a múltja volt" - írja Evans és Farina.

 

A Közel-Keleten a földgáz áramtermelésben elfoglalt részesedése már most is eléri a 60 százalékot. (Ez az arány az Egyesült Államokban 28 százalék, Európában pedig 20 százalék.)

 

Jelenleg a felhasznált gáz 89 százalékát szárazföldi gázvezetékek szállítják.  A szerzők szerint a gázhálózat bővítése, az újítások és az új szállítási lehetőségek – mint például a palagáz – elősegítik, hogy a gázhálózat sűrűbb és rugalmasabb, valamint gazdaságosabban működtethető legyen. „A sűrűbb hálózatok stabilabbá teszik az energiarendszereket, így azok rugalmasabban reagálnak a fennakadásokra, és az extrém áringadozások valószínűsége is csökken” – állítják a szerzők.

 

Evans és Farina szerint a „gázhálózatok, amelyek az út- és elektromos hálózatokkal ellentétben sokszor a föld alatt futnak, szélsőséges időjárási körülmények között is képesek stabil gázszolgáltatást nyújtani. Ily módon a gáz nagy mértékben növelheti a gazdaság rugalmasságát azáltal, hogy biztosítja a diverzifikáció, a tartalékolás és a backup-rendszerek működtetésének lehetőségét.”

 

Az elosztott energiatermelés előnyei tavaly, a Sandy hurrikán idején kerültek előtérbe. Míg az északkeleti rész nagy része sötétben maradt, a Princeton Egyetem kampuszán működő gázturbina gondoskodott a kampusz megvilágításáról és fűtéséről.

 

A szerzők úgy vélik, hogy az olyan újítások, mind például a vízen lebegő LNG-állomások és a kisméretű gázbegyűjtő, átalakító és szállító rendszerek szintén „drámai hatással” lesznek a gázhálózat bővülésére. „A kisméretű LNG (folyékony földgáz) és CNG (sűrített földgáz) rendszerek „virtuális vezetékrendszerekbe" való integrálását és átalakítását elősegítő új technológiák fontos szerepet kapnak az új gázpiacok, például a közlekedési szektor gyors fejlődésében” – írják a szerzők.

 

Véleményük szerint a gépi érzékelőkből származó adatokat az emberekkel és szoftverekkel összekapcsoló ipari internet új eszközöket biztosít majd a csővezetékek, generátorok és más berendezések ellenőrzéséhez, szabályozásához és elemzéséhez.

 

„A hálózatok egyik meghatározó tulajdonsága, hogy minél nagyobbak (vagyis minél többen csatlakoznak hozzájuk), annál értékesebbek. „Ezek a tulajdonságok elősegítik a kapcsolódó hálózatok létrehozását, így az új összeköttetések kialakítása rejtett értékteremtő lehetőségek feltárásához vezet.”