A Mol egyelőre nullszaldósra tervezi a mobilüzletágát

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 30. 08:56

A Mol Nyrt. már akkor is elégedett lesz a sajátmárkás mobil üzletágával a következő egy évben, ha a forgalom fedezi a mintegy 100 millió forintra tervezett marketingkommunikációs ráfordításokat.

Horváth Dori Jenő, a társaság magyarországi kiskereskedelmi forgalmáért felelős igazgatója elmondta, a mobilüzletág illeszkedik a Mol stratégiájába, mivel igyekeznek minél több olyan szolgáltatást nyújtani, ami hozzájuk köti a vásárlókat. Úgy vélte, a mobilüzletágnak van jövője, mivel a magyar felhasználók 60 százaléka még mindig előre feltöltött (pre paid) kártyával telefonál. Szerinte növeli az esélyeket az is, hogy a mobilvásárlást összekötötték a most induló Multipont lojalitás rendszerrel.
 

Az igazgató elmondta, az üzletág indítása nem igényelt nagyobb fejlesztést, igaz, a Mol jelentős összeget költött arra, hogy előre kifizette a telefonokat és a kártyákat.
 

Horváth Dori Jenő szerint fél év elég lesz ahhoz, hogy megtapasztalják, merre halad a mobilüzletág, ám ahhoz, hogy eldőljön, sikeres lesz-e a Mol mobile, legalább egy év kell. Kifejtette, csak akkor terjesztik ki a mobilszolgáltatást más országokra, ha a Mol magyarországi hálózatában beváltja a hozzá fűzött reményeket.
 

Az igazgató kitért arra is, hogy a dohánytermékek kiesése komoly mértékben hat a shopok forgalmára. Ugyanakkor azt is látják, hogy az eddig újonnan bevezetett szolgáltatásaik, illetve kiskereskedelmi akcióik sikeresek, s ezekkel hosszú távon mérsékelhetik veszteségeiket.   
 

A Molnak éves szinten 50 milliárd forintos forgalmat jelentő kiskereskedelmi üzletágról elmondta, hogy ebből a dohányáru több 10 milliárdot hozott. A kiesést azonban nemcsak az értékesítési és hirdetési bevétel elmaradása okozza, hanem az is, hogy a dohány miatt többen bementek vásárolni a shopokba, s ha már ott voltak, más kiegészítő termékeket is vásároltak, például öngyújtót vagy rágógumit. Most azonban, különösen a városokban lévő kutaknál, ahová gyalog is elmentek vásárolni a dohányosok, már azt tapasztalják, hogy a korábban legnagyobb tranzakciós számú dohánytermékekkel szorosan összefüggő termékekből is kevesebb fogy. Horváth Dori Jenő elmondta, ezért is keres a Mol a shopokba dohányárusítási koncesszióval rendelkező vállalkozókat.