A digitális média kihívásait tekinti át a 47 tagállam

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 8. 07:53

A véleménynyilvánítás szabadságáért folytatott küzdelem egyben a gyűlöletbeszéd elleni küzdelmet is jelenti - hangsúlyozta Thornbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára a médiáért és az információs társadalomért felelős miniszterek, illetve szakértők konferenciáját megnyitó beszédében Belgrádban.

Az Európa Tanács által szervezett kétnapos tanácskozáson a 47 tagállam küldöttségei a digitális média kihívásait tekintik át. A magyar delegációt Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke vezeti. A konferenciát megnyitva az Európa Tanács főtitkára kiemelte, hogy az új technológiák új lehetőségeket is megnyitottak az újságírók előtt, főleg azokban az országokban, ahol nem szabad a média. Hozzátette: arra kell törekedni, hogy - akkor, amikor mindennapi témát képeznek a lehallgatások – meg tudjuk őrizni az emberi szabadságjogok és a biztonság egyensúlyát.
 

Ivica Dacic szerb miniszterelnök arról beszélt, hogy a médiaszabadságról "jókor jó helyen beszélünk", Szerbia ugyanis az európai integráció felé vezető úton a médiát érintő számos problémával találkozik. Hangsúlyozta: a szerb kormány arra törekszik, hogy a sajtó teljes szabadságát biztosítsa, és az ország szabályozását összeegyeztesse az európai gyakorlattal.
 

A véleménynyilvánítás szabadsága és a demokrácia a digitális korban: lehetőség, jog, felelősség elnevezésű tanácskozás témái között szerepel az internetszabadság kérdése, az újságírók biztonsága és védelme, a média önszabályozása, az etikus újságírás, kiemelt témaként pedig az internetes gyűlöletbeszéd kérdése és szabályozása. A különböző panelbeszélgetéseken felszólal Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Frank La Rue, az ENSZ szólás- és véleményszabadsággal foglalkozó jelentéstevője, Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet sajtószabadságért felelős médiabiztosa és Ingrid Deltenre, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének főigazgatója.
 

A konferencia végén a résztvevők Szólásszabadság és demokrácia a digitális korban - lehetőség, jog, felelősség címmel politikai nyilatkozatot fogadnak el, illetve határozatokat hoznak az internet szabadságáról, az újságírók biztonságáról, valamint a média alapvető szerepének megőrzéséről a digitális korban.