Brilliáns elmék a magyar fővárosban

forrás: Prím Online, 2013. november 10. 10:26

A Singularity University Summit Europe célja, hogy megismertetesse a cégvezetőkkel a technológiák nyújtotta lehetőségeket és alkalmazásukkal járó előnyöket. Az eseménynek Budapest szívében, az újjáépült Liszt Ferenc Zeneakadémián lesz november 15-én és 16-án.

A Singularity University programjai már öt éve készítik fel az egyéni résztvevőket és szervezeteket az exponenciális technológia okozta változásokra.  Képzéseik gyökeresen megváltozatják gondolkodásunkat és hozzájárulnak a technikai fejlődés szélesebb körű hatásainak felismeréséhez és megértéséhez. Bemutatják, hogy e változások együttesen igen rövid idő alatt hogyan formálnak át mindent körülöttünk.

 

 

A budapesti csúcstalálkozó ebbe a „tudásba” enged betekintést: az esemény során a résztvevők megismerhetik, hogy hogyan tekinthetünk úgy korunk nagy kihívásaira, mint a 21. század legnagyobb lehetőségeire és hogyan lehet ezeket lehetőségeket megfelelően kihasználni.

 

„A technológia az élet minden területét átformálja. A Szilícium-völgy az innovatív gondolkodás és ötletek hatalmának metaforájává vált” - mondja Ray Kurzweil feltaláló és jövőkutató, az SU társalapítója, a Google fejlesztési igazgatója. „Amint a hagyományos lineáris gondolkodásmód helyett elsajátítjuk az exponenciális gondolkodást, megváltozik az életfelfogásunk és az üzlethez való hozzáállásunk is. Meg kell értenünk a technológia demokratizáló erejét és ünnepelnünk kell az unortodox gondolkodásmódot - az ötletek ötleteit.” 

  

Dr. Peter H. Diamandis, az SU társalapítója, az Abundance írója szerint „Az Európai Unió által alapított EIT központjaként Budapest a legoptimálisabb helyszín az első nyílt, Egyesült Államokon kívüli csúcstalálkozó megrendezésére. A SUMMIT EUROPE egy vibráló és fontos párbeszéd lesz az exponenciális technológiák szerepéről, azok hatásáról a fejlődő nemzetekre, valamint arról, hogy új befektetések esetén, milyen területeken van szükség kapitalizációra. Arról is szó lesz, hogy a mesterséges intelligencia, a robotika, a 3D nyomtatás területeinek eredményei, valamint a radikális biotechnológiai és bioinformatikai áttörések, hogyan befolyásolják és forradalmasítják egyre nagyobb mértékben világunkat.”

 

Online regisztráció, további információ a hivatalos oldalon.