Az ember és a gépek közötti összhangot vizsgálja a robotszörny

forrás: Prím Online, 2013. november 30. 08:41

A művészként és mérnökként is dolgozó Johnathan Tippett meglepő elképzeléssel állt elő, amely emlékeztet a GE mérnökeinek 1960-as évekbeli kibernetikus antropomorf gépeire. Tippett csapatával együtt azon dolgozik, hogy megépítse a világ első ember irányította verseny-robotját, a Prosthesis-t. A Prosthesis egy négy lábon álló, három emelet magas, 7 tonnát nyomó acélszörnyeteg. A szokványos robotokkal ellentétben az akkumulátorral működő óriás irányításához emberi pilótára van szükség. Az antropomorf robotokkal párhuzamosan a GE „szokványos” pilóta nélküli robotokat is fejleszt, amelyek egy napon a sebészeti műszerek sterilizálását végzik majd a kórházakban, illetve olyan, a Wall-E-hoz hasonló, függőleges felületen is mászni tudó robotot amely a szélturbinák vizsgálatát végzi majd.

Jonathan Tippett Prosthesis névre hallgató gépezete a GE lépegető járművére és mechanikai váz konstrukciójára emlékeztet. Forrás: GEreports.com

„A gépezet maga versenyzésre készült, de ebben a sofőrnek legalább akkora szerepe van, mint a technológiának" - írja Tippett az Indiegogo közösségi ötletbörze (crowdsourcing) weblapon. „Mivel nem automata irányítású, a teljesítménye teljes mértékben a vezetőfülkébe beszíjazott személytől függ.



A Prosthesis-t nem lesz könnyű kormányozni. Komoly összpontosítás, ügyesség, erő és karakánság kell hozzá.”
A csapat egyelőre az „alfalábbal” készült el: a lekicsinyített láb-prototípuson a felfüggesztések és az irányítórendszer működését kívánják bemutatni.

Bemutató videó:


 

Emellett oktatóplatformként is alkalmazzák majd azon pilóták számára, akik a későbbiekben a Prosthesis-t fogják vezetni.

Hasonlóan Tippelt elképzelésiéhez, a GE mérnökei az 1960-es években kibernetikus antropomorf gépet építettek, mely a Walking Truck (lépegető jármű) néven vált ismertté. A tervezett jármű hepehupás talajon is tudott közlekedni, áthat a sűrű növényzeten, és átlépett a kidőlt fák felett.



A GE mérnökei által tervezett kibernetikus antropomorf lépegető jármű, Walking Truck néven vált ismertté. Forrás: GEreports.com



A GE mérnökei fejlesztették ki a Hardimant is, a villamos árammal működtetett mechanikus vázat. Forrás: GEreports.com

Szintén a GE nevéhez fűződik a Hardiman kifejlesztése a „The Man Augmentation Program”, vagyis az emberi erő fokozását célul kitűző program keretében. A Hardiman egy villamos árammal működtetett mechanikus váz volt, amely vállmagasságig ért, a kezei kezdetleges fogók voltak, és az embert állítólag „egy óriás erejével ruházta fel".

Bár ezek a projektek a polcra kerültek, a hasonló modern robotok, mint például a Boston Dynamics Nagy Kutyája már elvégzi a nehéz súlyok emelgetését helyettünk.

Videó:



A GE pedig most „szokványos” pilóta nélküli robotokat fejleszt, amelyek egy napon a sebészeti műszerek sterilizálását végzik majd a kórházakban, illetve olyan, a Wall-E-hoz hasonló, függőleges felületen is mászni tudó robotot, amely a szélturbinák vizsgálatát végzi majd.

A GE sebészeti robotja, Forrás: GEreports.com

A GE függőlegesen is mászni tudó robotja, Forrás: GEreports.com