Új vezető az Árukeresőnél

forrás: Prím Online, 2013. december 10. 13:26

Jövő év január elsejével a termék nemzetközi üzletágvezetője, Palocsay-Zubor Géza elhagyja az Árukeresőt, őtt Rácz Csaba, tartalom- és szolgáltatás fejlesztési  igazgató váltja a poszton.

A szakember 2010 januárjában csatlakozott a céghez, mint értékesítési igazgató, majd 2012 januárjától már a termék nemzetközi operatív vezetéséért felelt.

 

„Büszke vagyok arra, hogy kollégáim segítségével az elmúlt négy évben mind a hazai, mind a nemzetközi árösszehasonlító piacokon vezető pozíciókat értünk el, amellett, hogy üzletileg is stabil, folyamatosan növekvő vállalkozássá tettük az Árukeresőt. Idén októberben, az Árukereső.hu kiemelkedő eredményeinek köszönhetően, megnyílt egy nemzetközi pozíció számomra. Ez a lehetőség, az előzetesen megállapodott tervekkel ellentétben, később olyan feladatokat jelentett volna számomra, melyeket nem tudtam vállalni. Az így kialakult helyzet miatt végül, a távozás mellett döntöttem.”- indokolta döntését az üzletágvezető, aki 2014. január elsejével távozik pozíciójából.

 

2014. január elsejétől az üzletágvezetői teendőket Rácz Csaba, tartalom- és szolgáltatás fejlesztési  igazgató látja el az Árukeresőnél, aki korábban Palocsay –Zubor Gézával közösen látta el a termék stratégiai vezetését.