PC-eladásnövelésben első a HP a hazai piacon

Kovács Attila, 2000. augusztus 14. 17:42
A hazai "brand name" PC piacon a legutóbbi negyedévben a leggyorsabban a Hewlett-Packard Magyarország növelte eladásait.
Az állítást - a legújabb IDC tanulmányra is hivatkozva - Pesti Istvántól, a cég vezetőjétől hallottuk a HP itteni szervezeti átalakulásával kapcsolatosan bekövetkező személyi számítógép eladási stratégiaváltás eredményeiről szóló, augusztus 14-i sajtótájékoztatón. A főleg a 250-300 ezer forintos PC-k terén jeleskedő HP az IDC szerint állítólag 100 százalékkal (notebook-ok terén 51 százalékkal) több ilyen rendszert értékesített, mint a megfelelő korábbi időszakban. "A növekedési sikereket leginkább két fő területen (államigazgatás, telekommunikáció) értük el, mégpedig nem árversennyel, hanem a szolgáltatások, a gyors szállítás és a teljesítmény tekintetében versenyre kelve a Compaq, Dell és IBM kínálatával, tartva azok árait - mondta Pesti.

A piac felé és befelé, a cég irányába egyaránt e-services céggé átalakuló HP leányvállalat valószínűleg megtalálta és most tovább erősíti azokat a legfontosabb szolgáltatási területeket, amelyekért az ügyfelek hajlandók fizetni. Ilyenek az igényekre való gyors reagálás, a piac és a vevő informatikai igényeinek az ismerete, gyors és pontos implementálás, nem utolsó sorban a proaktív szervizszolgáltatás. A HP magyarországi PC eladásainak az elemzései azt mutatják, hogy az 5%-os plusz vagy mínusz áreltérés nem játszik szerepet a beszerzésekben, a szolgáltatásoknál pedig egyáltalán nem döntő kritérium az ár - jelentette ki a HP ügyvezetője.

Az utóbbi napok eseményei közé tartozik a budapesti Vörösmarty téri Westel Enternet bemutató üzlet HP PC-kel való felszerelése, a Pannon GSM-mel tető alá hozott, szintén személyi számítógépekről szóló szerződés, és legutóbb a Westel Mobillal egy több mint 2 millió dolláros, leginkább a HP OpenView rendszerfelügyelővel kapcsolatos szerződés is. Az átalakulás személyi vonatkozásainak új hírei: K. Szabó Zoltán a Ciscóhoz távozott, Csepura György pedig a Pannon GSM-ből igazolt a HP-hoz, ahol néhány nap óta a kulcsügyfelekért felelős kereskedelmi igazgatói posztot tölti be.