A magyarok szívesen intézik adóügyeiket a neten

forrás: Prím Online, 2013. december 25. 09:58

Meglehetősen érdekes adatokat közölt legújabb jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. - írja a hvg.hu. Az internethasználattal és az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos felmérésből többek között kiderül, hogy az uniós állampolgárok több mint ötöde, a magyarok közel negyede még sohasem lépett fel a netre.

Manapság, amikor az Európai Bizottság minden erővel igyekszik megvalósítani „behálózott kontinens” tervezetét és arra törekednek, hogy az unió határain belül minden háztartásban szélessávú netkapcsolat legyen néhány éven belül, igencsak megdöbbentő, hogy a tagországok lakosságának 21, a magyar állampolgárok 24 százaléka valójában még sohasem internetezett - mondta Solt Ádám az internetet.hu internetcsomag-összehasonlító portál szakértője.


A tagállamok között ugyanakkor nagyon jelentős különbségek mutatkoznak meg a penetráció arányát tekintve. A legnagyobb arányban Hollandia (95 százalék), Luxemburg (94 százalék), valamint Dánia és Svédország (93 százalék) lakosai férnek hozzá a hálózathoz. Megfigyelhető, hogy európai összehasonlításban ezekben az országokban a legolcsóbbak az internet-előfizetések, gyakorlatilag csak a legelszigeteltebbeknek nincsen internetük, vagy azoknak, akik direkt nem akarnak hozzáférést. Jellemző, hogy a magas penetrációjú országokban a naponta netezők aránya is igen magas, 80 százalék feletti.


Hazánk nem szégyenkezhet, az erős középmezőnybe tartozunk ugyanis 71 százalékos penetrációval és szélessáv-hozzáféréssel, illetve 62 százaléknyi naponta netező felhasználóval. Érdekes, hogy míg Szlovákiában többen férnek hozzá az internethez (78 százalék), az ezt rendszeresen használók aránya némileg kisebb (61 százalék).

A további adatokból az is kiderül, hogy Magyarországon több mint az emberek harmada (37 százalék) használta már valamilyen formában az elektronikus ügyintézést. A magyarok egyébként elsősorban adóügyintézést végeznek a neten keresztül, ötödünk adatigénylést, személyes dokumentumokkal kapcsolatos tevékenységeket is, míg a felsőoktatásba online jelentkezők aránya még csak 8 százalék.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n olvasható.