Jövőre is ugyanazok az árak a Vodafone-nál

forrás: Prím Online, 2013. december 30. 12:51

Idén karácsonykor altívak voltak a Vodafone-felhasználók, sokan küldték mobilon jókívánságaikat szeretteiknek, barátaiknak. A vállalat bejelentette, hogy januárban a nem változik a feltöltőkártyás és az előfizetéses csomagok ára.

Az okostelefonok és táblagépek segítségével elküldött sok millió különböző internetes karácsonyi üzenet mellett nagyon sokan a hagyományos módon kívántak kellemes karácsonyt idén ismerőseiknek, szeretteiknek. Elsősorban a korlátlan hívást és SMS/MMS küldést lehetővé tevő Red csomagok népszerűségének köszönhetően 2013 karácsonyán is kiugróan magas volt a hívások, valamint az MMS-ben elküldött üdvözletek száma a Vodafone hálózatán.

 

A 2013 októbere óta már akár havi 9 990 forintos előfizetési díjért is elérhető Red csomagok előfizetői kihasználták, hogy a belföldi normáldíjas számok korlátlan hívásának lehetőségét, de azt is, hogy ezekre a számokra díjmenetesen lehet SMS-t és MMS-t küldeni.

 

December 24. és 26. között a Vodafone ügyfelei közel 9 millió hívást indítottak, több mint 7 millió SMS-t és több mint 70 ezer MMS-t küldtek barátaiknak, rokonaiknak, ismerőseiknek. 

 

A hívások és a MMS-ek száma közel 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az SMS-ek száma mintegy 6%-kal csökkent.   

 

A Vodafone előfizetéses és feltöltőkártyás szolgáltatásainak ára sem változik januárban

  

A Vodafone 2014-ben változatlan áron folytatja a Red csomagok értékesítését, de a többi előfizetéses, illetve feltöltőkártyás szolgáltatásának az ára sem változik.

 

Mindez azt jelenti, hogy 2014 januárja után is elérhető lesz többek között a 4990 forintért hálózaton belüli korlátlanságot és jelentős hálózaton kívüli keretet biztosító Go+ csomag, valamint a Red Basic szolgáltatáscsomag - amely 500 MB adatforgalmi keret mellett havi 10 ezer forintnál is alacsonyabb előfizetési díjért minden hazai normál díjas számra korlátlan hívást és SMS-küldést kínál - valamint a nagyobb adatmennyiséget nyújtó Red Plus csomag is. Mindkét Red csomag biztosítja a kiszámítható, előre tervezhető havi költségű telefonálást, SMS és MMS küldést a Vodafone országos kültéri lakossági 97,4%-os lefedettségű, 3G mobilinternet hálózatán.

 

A Red csomagokban hívás és SMS küldés mellett korlátlan a hangposta- és a kékszám hívás, az MMS küldés és díjmenetesen jár a felhő alapú tárhely szolgáltatás is. A készülékkel együtt vásárolt Red csomagok további nagy előnye az előfizetési díjba foglalt készülékbiztosítás.  A Vodafone kínálatában jelenleg két Red csomag szerepel.  Ezek közül a Red Basic csomag havi 500 MB-os adatforgalmi keretet tartalmaz, amit a fogyasztók a saját fogyasztói szokásaik és igényeik alapján bővíthetnek, illetve a Red Plus, amely a korlátlanság és a kényelmi szolgáltatások mellett 2 GB-os adatforgalmi keretet és hatalmas (50 GB) felhő alapú tároló kapacitást kínál az okostelefont használóknak, 13 900 Ft-os áron.

 

A Red ügyfelek a 2012. októberi bevezetés és 2013 októbere között, vagyis egy év alatt 650 millió percnyi hívást indítottak, vagy SMS-t küldtek kihasználva a csomag korlátlanságát. A Red előfizetéseknek köszönhetően az első évben az előfizetők átlagosan 440 ezer forintot takarítottak meg, a publikus lakossági tarifák átlagával kalkulálva, az előfizetési díjak levonásával.

 

A karácsonyi akciók kifutásával néhány a pre-paid kártyákhoz akciós áron kínált készülék ára visszatér az akció előtti szintre, ugyanakkor több tucatnyi telefon ára januártól csökkenni fog.

 

Újítás, hogy ezután csak a 3000 forinttal feltöltött pre-paid kártyákat lehet majd telefonnal együtt megvásárolni, viszont ebben az esetben a telefonok ára minimum 5000 forinttal a listaár alatt lesz, vagyis mindenképpen megéri majd így venni meg a készülékeket.