Idén is lesz ingyenes netes KRESZ-képzés

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 17. 08:31

Az idén is elindítja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) ingyenes internetes KRESZ-képzési programját - közölte a közlekedési hatóság.

A közlekedés biztonságának javítását célzó program keretében az ingyenes, internetes képzést a tanuloknak.hu oldalon vehetik igénybe a köznevelési intézmények diákjai, a kreszfelfrissito.hu oldalon pedig az aktív közlekedők, akik úgy érzik, hogy már megkopott a tudásuk. A szakemberek szerint a biztonságos közlekedésre való felkészítést minél korábban el kell kezdeni, mivel a statisztikák szerint a 14 év alatti gyermekek és a fiatalok a közúti közlekedés legvédtelenebb és legveszélyeztetettebb résztvevői.
 

A közlemény szerint az NFM és az NKH által összeállított program újszerűségét az adja, hogy a KRESZ szabályainak elsajátításához a tanulóknak nem kell vaskos könyveket lapozgatniuk, hanem a számítógép előtt ülve, az internet segítségével képezhetik magukat interaktív formában, a saját tempójukhoz igazodva. A tanfolyamokat teljesítők közül 50 ezren jogosultak lesznek egy "AM", "A", "A1", "A2" vagy "B" kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti KRESZ-tanfolyam ingyenes elvégzésére is - olvasható a közlekedési hatóság közleményében. A projektben részt vevő köznevelési intézmények megyei és országos szinten versenyeznek egymással, minden megyéből a két legjobban teljesítő intézmény értékes közlekedésbiztonsági csomagot kap.
 

A NKH közleménye szerint a tavaly megvalósított ingyenes tanuloknak.hu közlekedésbiztonsági képzésnek köszönhetően több mint 130 ezer fiatal sajátíthatja el a gyalogos és kerékpáros közlekedés biztonságos szabályait, 30 ezren pedig olcsóbban juthattak jogosítványhoz. A programra 2013-ban több mint 130 ezren regisztráltak és 41 802 fő sikeresen teljesítette a képzést.