Már 80%-os az iOS 7 elterjedtsége

Czipperer Dia, 2014. január 28. 13:30

Új számok jelentek meg az iOS 7-tel kapcsolatban, melyek szerint az eszközök 80%-a már az új rendszert használja. A decemberi adatokhoz képest ez 6%-os növekedést jelent.

Növekedik az iOS 7-et használó eszközök száma. Míg decemberben a kompatiblis eszközök 74%-án futott a legújabb verzió, addig mostanra ez a szám elérte a 80%-ot. Az adatok at az App Store fejlesztői support oldalán tették közzé.

 

Az App Store adatai szerint a maradék 20%, akik még nem tértek át az új rendszerre az iOS 5 és korábbi, valamint az iOS 6 között oszlik meg. Ez utóbbit a userek 17%-a, míg utóbbit (és korábbi verziókat) 3%-a használja.

 

 

Az iOS 7 népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy elődjének fél évre volt szüksége ahhoz, hogy az eszközök 83%-án fusson, neki pedig mindössze négy hónap alatt sikerült ezt elérnie (szeptember 28-án debütált hivatalosan).

 

A legtöbb jelenleg is forgalomban lévő eszköz támogatja az új rendszert (iPhone 4-től és a második generációs iPadtől kezdve), itt egységesebb a kép, mint például az Android esetében, ahol az eszközök mindössze 1,4%-án fut a legfrissebb 4.4 KitKat rendszer.

 

 

Forrás: Mashable.com