2014 a táblagépek éve lehet

forrás: Prím Online, 2014. február 7. 11:23

 

A karácsonyi időszakban már nagymértékben érezhető volt a tablet értékesítések növekedése, az igazi áttörést azonban idén várható. A Notebook.hu becslése szerint a magyar számítástechnikai piacot figyelembe véve az utolsó negyedévben ugyanis már több tablet fogyott, mint notebook. Az idei évben viszont akár másfélszer annyi tablet is fogyhat, mint notebook.

A számítástechnika fejlődésével együtt a tabletek is egyre inkább beépülnek az emberek mindennapjaiba. A viszonylagos olcsóságuk miatt igen sokan választják a tabletet azok, akik nem tudnak megfizetni, vagy éppen megfelelően kihasználni egy notebookot. Így összességében talán nem is meglepő, hogy a tavalyi év utolsó negyedévében már több tablet fogyott, mint notebook a magyar piacon.

 

Farkas András, a Notebook.hu ügyvezető igazgatója elmondta, hogy "a tabletek átlagára alig éri el az 50 ezer forintot, míg a notebookok esetében 150 ezer forintot meghaladó átlagárról beszélhetünk a tavalyi évet tekintve. Természetesen egy tablet nem veheti fel a versenyt egy notebookkal, ugyanakkor, ha valaki nem tudja kihasználni utóbbinak a teljesítményét, inkább dönt egy tablet mellet. A karácsonyi szezonban a leginkább keresettek a 7”-os kijelzővel rendelkező tabletek voltak, míg a notebookok közül a Core i3-as gépeket keresték a vásárlók.”

 

 

A notebook vásárlók még most is elsősorban multimédiás tartalomfogyasztásra keresnek gépet, ugyanakkor egyre több kis- és közepes vállalkozás is vásárol „munkahelyi” notebookot, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig azok a vásárlók állhattak fel, akik konkrét elképzelés nélkül érkeztek a boltokba, „szeretnék venni egy notebookot” felkiáltással. A Notebook.hu felmérése szerint amúgy az igazi hardcore vásárlók a Core i7-es, negyedik generációs processzorral, legalább 2 GB-os videokártyával, és 16 GB memóriával felszerelt gépeket keresik.

 

„A karácsonyi időszakban a számítástechnikai kiegészítők eladása is több mint a duplájára nőtt az egész éves értékesítéshez viszonyítva, a legkeresettebb termékek sorrendben az egerek, merevlemezek, tokok, és táskák, az átlagár pedig mindent összevetve, nagyjából 5 ezer forint körül mozgott” – tette hozzá Farkas András. „Idén érdekesen alakulhat az érintőképernyős notebookok piaca is, jelenleg ugyanis ezért a plusz szolgáltatásért nem hajlandóak a vevők többet fizetni. Azonban ha ez az árkülönbség eltűnik, komoly növekedés lesz tapasztalható ezen termékek körében is.”

 

A folyamatosan növekvő értékesítés, és az egyre újabb technológiai újdonságok térnyerése miatt döntött a Notebook.hu, hogy tovább növeli bolthálózatát is. A tervek szerint február 5-én nyitja meg, Magyarországon elsőként a HP prémium üzletét az Árkád Bevásárlóközpontban. Az üzletben notebookból és tabletből mintegy 100 félét, kiegészítő termékekből pedig 100-150 félét kínálnak a vásárlók számára, ezzel az egyik legnagyobb kínálattal rendelkező mobil informatikai üzlet nyit meg a közeljövőben.