Megamegrendelés a Vodafone-nak a kormányzati szervektől

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 21. 10:50

A kormány arra hatalmazta fel a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy adjon közös megrendelést a központosított közbeszerzésre kötelezett szervek mobil távközlési szolgáltatásainak ellátására - jelent meg a legutóbbi Magyar Közlönyben. A mobilszolgáltatást 2014-15-re a közelmúltban a Vodafone nyerte el közbeszerzésen. A határozat szerint a határidő azonnali.

A Vodafone korábbi tájékoztatása szerint a nettó 4,5 milliárd forint értékű keretszerződés több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, a rend- és közvédelmi szerveket - például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság -, vagy hatóságokat - mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal -, illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat.
 

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által kiírt tenderre a Vodafone mellett a Magyar Telekom és a Telenor is pályázott. A tender győztese a Vodafone, az eredményhirdetés szerint a második helyezett a Telekom, harmadik pedig a Telenor lett. Utóbbi két mobilszolgáltatóval akkor szerződhetnek az egyes intézmények, ha valamilyen okból számukra a Vodafone nem tudja biztosítani a kért szolgáltatást.
 

Az előző hasonló tender első helyezettje a Magyar Telekom volt, a 14 hónapra szóló megbízás keretösszege 1,5 milliárd forint volt.