Nemsokára ingyen mobiltelefonálhatunk - egyelőre Németországban

MTI Sajtóadatbank, 2002. július 14. 20:21
A német MobilCom vezetője szerint a harmadik generációs UMTS átviteli technikával nemsokára beköszönt az ingyentelefonálás korszaka. A Bild am Sonntagnak nyilatkozva Gerhard Schmid elmondta: a régi tarifamodelleknek teljességgel búcsút inthetünk, mert a jövőben nem a mobilhasználók fizetnek majd, hanem a mobiltelefonokon hirdető cégek.
Az UMTS-technika segítségével ugyanis a mobiltelefonok a multimédia univerzális eszközévé válnak, ebben az időszakban egyebek között már ugyanazt tudják majd, mint az internet ma. A telefonálás csak "melléktevékenység" lesz akkoriban - állítja Schmid. Maga a MobilCom, amely a német UMTS-árverésen két frekvenciát nyert el, a 2002 közepétől már használható UMTS-hálózatok működése nyomán 25-28 millió felhasználóval számol. A csütörtökön végződött német UMTS-árverés kapcsán a Deutsche Telekom főnöke, Ron Sommer úgy vélekedett, hogy az európai mobilpiacon további koncentráció várható, mert a magas UMTS-licencdíjak ismét felerősítik a fúziós és bekebelezési hajlandóságot. Sommer azt sem zárta ki, hogy maga a DT más cégek rendelkezésére bocsátja a frekvenciáit.