Ismét lesz F8 fejlesztői konferencia

Czipperer Dia, 2014. március 11. 16:02

Három év kihagyás után idén újra lesz Facebook F8 fejlesztői konferencia. Ebben az évben április 30-án, San Franciscóban várják az érdeklődőket.

Közel három év kihagyás után újra lesz F8. 2011 szeptemberében tartotta meg a Facebook utoljára fejlesztői konferenciáját. Az idei eseményre több mint 1500 fejlesztőt várnak világszerte. Kicsit már nehéz felidézni, mit történt az utolsó eseményen, hiszen azóta már sok minden történt a vállalat háza táján. Akkor mutatták be a ma már minden felhasználó által ismert idővonalat (Timeline), valamint hivatalosan bejelentették az Open Graph technológiát.

 

Az idei konferencia azonban nem ezt az irányt képviseli majd. Ha minden igaz, a mostani esemény fókuszában a fejlesztők által használt technológiák állnak majd, és nem a nagy bejelentéseknek szentelik majd a hangsúlyt.

 

 

Ilya Sukhar – a Parse vezérigazgatója, aki a Facebook termékmenedzsere lett, miután a vállalatot bekebelezték – a Facebook fejlesztői blogján elmondta, hogy nagyon izgatott, hogy bejelentheti az F8 konferenciát. A fejlesztő központú esemény egy reggeli vitaindítóval kezdődik, majd négy technikai részlegre oszlik, melyek lefednek mindent, amit a Facebook és a Parse paltformok fejlesztéséről tudni kell, beleértve a legjobb gyakorlatokat és a reklámozási tippeket is. Lesz egy különleges részleg is, ahol azt veszik majd górcső alá, a fejlesztők hogyan tudják kihasználni a nyílt forráskódú technológiák előnyeit.

 

A vállalat az előadók névsorát még nem közölte, de az F8 hivatalos oldalán már lehet regisztrálni az eseményre.

 

Forrás: AllFacebook.com