30 éve adták el az első mobiltelefont

Czipperer Dia, 2014. március 14. 15:56

Négyezer dollárért kelt el az első mobiltelefon 30 évvel ezelőtt Amerikában. A készüléket a Motorola gyártotta.

1984. március 13-án adták el az első mobiltelefont, a Motorola DynaTAC 8000X-et, amelyért valaki 3995 dollárt fizetett. Azt még a mai naipig sem tudják, ki volt az első vásárló, akkor ennek a momentumnak nem tulajdonítottak akkora jelentőséget.

  

Akkoriban a mobiltelefon nem a mai értelemben vett kézi eszközt jelentette, hiszen méretük jóval meghaladta kényelmesnek nevezhető szintet. A Motorola készüléke 33 x 4,445 x 8,9 centiméter volt, súlya pedig 871 gramm, vagyis nem volt éppen kicsi és könnyű eszköz, így a megalkotója a „The Brick” (tégla) becenevet adta neki. Sajnos még az üzemidő terén sem nyújtott túl sokat. A töltés után mindössze másfél órát bírt ki egy szuflával.
 


A készülék már 1973-ban elkészült, és be is mutatták a New York-i Hilton Hotelben tartott grandiózus eseményen, ám akkor még nem volt hozzá fejlesztett mobilhálózat. Több mint 10 évig dolgoztak rajta, mire kereskedelmi forgalomba kerülhetett.

 

A vezeték nélküli telefonok piacán már lehetett kapni az úgynevezett autós mobilokat, ám az 8000X úttörőnek számított, és ezt a számok is alátámasztották. Míg az autóban használható mobilok 2500 dollárba kerültek, vagyis jóval olcsóbbak voltak, az emberek egyre inkább a másik irányba mozdultak. A Motorola készülék megjelenésének első évében az eladott modellek körülbelül 10%-a 8000X volt, és az autós telefonok szépen lassan eltűntek a színről.
 


Összességében a Motorolának körülbelül 100 millió dollárjába került a DynaTAC 8000X fejlesztése.

 

 

 

Forrás: Mashable.com