Megújul a Magyar Kurír, a magyar katolikus hírportál

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 15. 10:06

Videoportál jellegének megerősítésével, megújult arculattal folytatja működését szombattól a Magyar Katolikus Egyház hírportálja, a Magyar Kurír - közölte Kuzmányi István, az orgánum igazgató-főszerkesztője az MTI-vel.

Mint közleményében írta, a honlap legnagyobb újdonsága a Kattéka nevű önálló videoportál, amelyen a legjelentősebb hazai, vatikáni és világegyházi történésekről szóló mozgóképes beszámolók kapnak helyet. Hozzátette: a jövőben nagyobb fényképek illusztrálják majd cikkeiket, a gördülő fényképsornak köszönhetően pedig egyszerre több kiemelkedő anyagra is fel tudják hívni olvasóik figyelmét.
 

A www.magyarkurir.hu-n ezentúl külön rovatban, Külhoni címszó alatt jelennek meg a határon túli magyar egyházi hírek, emellett elindul a Kishírek rovat is, amely a regionális szinten jelentős eseményekről számol be, illetve elindítják a szerzetesi híreket tartalmazó Megszentelt élet című rovatot - közölte.
 

A Magyar Kurír, Kelet-Közép-Európa legrégebbi katolikus hírügynöksége 1911-ben jött létre. 2005-ben internetes portállá alakult, ekkortól kizárólag online formában érhető el. A hírportál 2010-ben jelentkezett új, mozgóképes tudósításokat is tartalmazó honlappal, az utóbbi időben pedig egyre több szentmisét közvetítettek élőben.