Stratégiai megállapodást kötött az Uzsoki kórház és a Microsoft

MTI Sajtóadatbank, 2014. március 25. 15:07

A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. kedden Budapesten.

Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, a kísérleti jelleggel januártól októberig tartó projekt során az információtechnológia segítségével egyfajta távfelügyeletet, betegkövetést szeretnének megvalósítani. Azért, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek ne kelljen szakrendelőbe, kórházba menniük, ha nem muszáj. A főigazgató közlése szerint az informatikai eszközök és programok segítségével a prevencióra helyezik a hangsúlyt.
 

A projekt lényege, hogy például az otthon is elvégezhető vérnyomás-, vércukorszint-mérés, szívhangfigyelés, vagy az egyszerűbb kardiológiai mérések eredményeit internet és mobil technológia segítségével juttatják el az orvoshoz - ismertette Ficzere Andrea, hozzátéve, ha gond van az adatokban, akkor a kezelőorvos azonnal tud reagálni. Mint mondta, a telemedicina alkalmazása során nőhet a betegek biztonságérzete, javul az öregkori önállóság és csökkennek a betegellátás költségei.
 

A programban részt vevőknek olyan megoldásokat fejlesztenek ki, amelyeket az idősebb páciensek is biztonságosan tudnak használni, könnyen megtanulhatóak. De lesznek eszközök, amelyek automatikusan elvégzik az adattovábbítást - ismertette a főigazgató.

 

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kifejtette: az elektronikusan gyűjtött egészségügyi adatok, vagyis a telemedicina területén előremutató fejlesztések vannak Magyarországon. A közeljövőben lehetőség lesz arra is, hogy a betegek az Ügyfélkapun keresztül megnézhessék az ellátásuk során keletkezett adatokat, információkat. Az államtitkár hozzátette, jelenleg is működnek okostelefonokra letölthető, az egészségügyi ellátással kapcsolatos információk. Az alkalmazások segítségével megkereshető a legközelebbi patika, vagy az ügyeletes kórház, illetve a megelőző szűrésekről is információ szerezhető. Úgy fogalmazott, "ha kellő számú adat gyűlik össze, abból új tudás születhet", a nagy adatbázisok és a mobil technológia megváltoztatják a világot az elkövetkező 10-15 évben, hiszen már most egy olyan generáció nő fel, amely napi szinten alkalmazza az "okos eszközöket".
 

Az államtitkár úgy vélte, Magyarország nagyhatalom az egészségügyi adatok gyűjtésében, és egészségügyi tudásközponttá válhat a hasonló projektek révén. Hozzátette: ha az e-egészségügy területén végzett fejlesztések országosak lesznek, akkor esély van rá, hogy ezeket a szolgáltatásokat nemzetközi szinten ajánlhassa Magyarország, mert erre komoly kereslet van.
 

Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország Kft. üzletágigazgatója elmondta, a projekthez az informatikai vállalkozás biztosítja a szoftver és hardver hátteret, amelyek az egészségügyi adatokat egységesíti és feldolgozhatóvá teszi. Mint mondta, a programba magyar kisvállalkozásokat is bevontak.

 

Az program során használt eszközöket ingyen használhatják a betegek és a kórház.