Telemedicina: életmentés a Telenor segítségével

forrás: Prím Online, 2014. április 12. 10:00

A mobiltechnológia fejlődésének köszönhetően elképesztő mértékben megváltozhat a jövőben az egészségügyi ellátás gyakorlata. Az Uzsoki Utcai Kórház januártól októberig tartó kísérleti projektje is az információtechnológiai fejlődésnek köszönhetően valósul meg, amelyben a telemedicinás eszközökkel mért eredmények továbbítását Telenor SIM kártyák biztosítják.

Egy napjainkban készített kutatás kimutatta, hogy egészségügyi panaszok, betegségek mindössze kevesebb, mint 10%-ában fordulunk orvoshoz annak dacára, hogy félünk az esetleges szövődményektől. Többnyire nem szeretünk orvoshoz járni, és gyógyszert sem akarunk szedni, de az időhiány is fontos szerepet játszik az orvosi rendelők elkerülésében. Mindemellett a szív- és érrendszeri megbetegedések a vezető halálok hazánkban, melyet tervszerű terápiával 21%-kal lehetne csökkenteni.

 

A telemedicinába fektetett sok százmillió forint állítólag az utóbb felsorolt valamennyi problémára megoldást nyújt majd. Az Uzsoki Kórházban megvalósuló projekt lényege is éppen az, hogy az egyszerűbb orvosi vizsgálatok, úgy mint szívhangfigyelés, vérnyomásmérés-, vércukorszint mérés immár otthon is elvégezhető legyen.

 

A Telenor is szerepet vállalt a rengeteg élet megmentését célzó projektben: jelenleg 80 telemedicinás készülék szerepel a programban, amelyben az összegyűjtött adatok a készülékbe épített Telenoros SIM kártyák és a Hipernet hálózat segítségével jutnak el az orvoshoz, jelentősen növelve ezzel a betegek komfort- és biztonságérzetét, illetve csökkentve a várakozási időket és a betegellátás költségeit.

 

A telemedicina az idős betegek számára is kézenfekvő megoldás, hiszen a készülékek kezelése rendkívül egyszerű, legtöbb esetben az adattovábbítás automatikusan történik az orvos felé, így az egészségügyi ellenőrzés folyamatos.  Illetve a beteg maga vagy aggódó hozzátartozója is figyelemmel kísérheti állapotának alakulását.

 

 

„Fel kell ismerni, hogy a népesség öregedésével egyre nagyobb az igény a hosszú távú beteggondozásra, ami az egészségügyre fordított költségek folyamatosan növekedésével jár. Azonban a mobileszközök rohamos elterjedésének egyik legnagyobb előnye, hogy ezek a költségek jelentősen – akár több milliárd forintos nagyságrenddel - csökkenthetik a terheket és erőforrásokat szabadíthatnak fel. Rendkívül örülünk annak, hogy az utóbbi időben a telemedicina területe is jelentős fejlődésen megy keresztül. A távgondozásban szükséges alkalmazásokhoz kiváló mobilkommunikációs infrastruktúrával rendelkezünk, s ezáltal hozzájárulhatunk a magyar egészségügy korszerűsítéséhez” – mondta el Takács Zoltán, a Telenor digitális szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

 

Ez a videó a telemedicina működését és előnyeit mutatja be:

 

 

A projektben is alkalmazott Medistance megoldásról bővebben itt olvashatsz.