Nemzetközivé nőtte ki magát a Hackathon-in-a-Box

Czipperer Dia, 2014. április 15. 16:26

A hétvégi, idei harmadik Hackathon-in-a-Box versenye igazi nemzetközi szintűvé nőtte ki magát. Horvát, szlovén és magyar egyetemisták vágtak neki pénteken a két napos versenynek. 70 diák dolgozott azon a tizenhárom startup projekten, amelyet a helyszínen született 31 ötlet közül választottak ki a résztvevők.

A Hackathon-in-the-Box egyetemi ötletverseny első vidéki rendezvényét Nagykanizsán, a Pannon Egyetemen rendezték meg, ahova a házigazdák, kihasználva a határon átnyúló egyetemi kapcsolatokat, meghívták a horvát és szlovén egyetemek hallgatóit is. A verseny nemzetközi alapokon felépített forgatókönyve kiválóan segítette a közös munkát, olyan mentorok segítségével, mint David Trayford a Singularity University prezentációs trénere.


Birkner Zoltán a Pannon Egyetem Kampusz igazgatója szerint az egyetem legfontosabb feladata a diákok lehetőségeinek kiterjesztése, ezt pedig nem korlátozhatja az, hogy az intézmény vidéken van. A startup kultúra fejlődése lehetőséget ad arra, hogy a szomszédos országok egyetemistái közös, akár a határokon átnyúló ötleteket valósítsanak meg.

 

A verseny főszervezője Turcsán Tamás Péter évek óta a hazai startup világ szervezője, szakértője úgy fogalmazott, hogy a hazai startup ökoszisztéma a nemzetközi kapcsolatait, rendezvényeit mielőbb fel kell építeni, ehhez pedig az egyetemekről kiinduló utánpótlás építésnek is nemzetközi távlatokban kell gondolkozni. A legnagyobb hazai rendezvények már elindultak ebbe az irányba, a Hackathon-in-a-Box ehhez igyekszik valamennyit hozzáadni.

 

A nagykanizsai verseny győztese a Tomislav Simpovic vezette, horvát Connectigo lett, amely egy közösségi hírmegosztó szolgáltatás megvalósítását tervezi, a második helyre a kanizsai Make your Event mobil app fejlesztő csapata futott be, míg a harmadik helyet a pécsi Business Goodwill Passport üzleti közösségi oldal tervezői szerezték meg.

 

A Hackathon-in-a-Box-széria következő versenyét Pécsett rendezik április 25-26-án, s a tervek szerint május közepén még egy budapesti egyetemi versenyre is sor kerül. A versenysorozat legjobbjai az első Demo Day keretében, május végén a Nemzeti Innovációs Hivatal által támogatott Startup Tavasz rendezvényén, a Magyar Innovációs TechShow-n mérik össze a tudásukat hazai és nemzetközi befektetők előtt. Nyáron pedig a Sziget Fesztiválon saját sátorral jelennek meg az első Európai Startup Randevú rendezvény keretében.

 

A Hackathon-in-a-Box sorozat – egy nonprofit jelleggel működő rendezvény - támogatói között nem csak az olyan innovatív vállalatok találhatók, mint az Ericsson, vagy a Ustream, hanem a startupok jövőjét fontosnak tartó OTP Hungaro-Projekt,  Corvinus Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., Kaerous Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. és Venturio Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., illetve az olyan sikeres startupok, mint a Statzup és a Sopreso vezetői is segítik a megvalósulását. A verseny fővédnöke Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán az NGM gazdaságstratégiai államtitkára.