Már letölthetik a fejlesztők a Windows Phone 8.1-et

Czipperer Dia, 2014. április 15. 15:27

Még két hét sem telt el azóta, hogy a Microsoft bemutatta a Build konferencián Windows Phone 8.1 operációs rendszerét, a fejlesztők már le is tölthetik és tesztelhetik.

A regisztrált Windows Phone fejlesztők hétfő óta letölthetik a frissítést Windows Phone 8 eszközeikre, ugyanis a vállalat hivatalosan is elérhetővé tette a 8.1-es verziót, ahol már ott lapul a Cortana – a Microsoft Siri-kihívó személyi asszisztense – amely egyelőre csak az USA-ban érhető el, valamint az új értesítési központ és a színezett csempék is a kezdőképernyőn.

 

A Cortana még csak az USA-ban élők privilégiumának számít, az év második felében debütál majd Kínában és az Egyesült Királyságban, majd 2015-ben követik ezeket más országok is.

 

Aki nem fejlesztő, de szeretné kipróbálni az új verziót, annak sajnos be kell áldoznia a telefon garanciáját, amely a frissítés telepítésével elveszik. A The Verge arra is figyelmezet, hogy csak az operációs rendszer frissül, a programok nem.

 

Mivel a fejlesztők még egyelőre bugokat (hibák) keresnek, így akadhatnak még gondok a rendszerrel, amely egyes funkciókra és a készülék működésére is kihatással lehet. Aki szeretné letölteni a frissítést (ezek után is), annak az App Studio oldalán kell regisztrálnia a Microsoft-fiókjával, és letölteni egy speciális demóalkalmazást, amely teljesen ingyenes.

 

Forrás: TheVerge.com