Nemzetközi együttműködés az UNICEF és a Telenor között

forrás: Prím Online, 2014. április 28. 08:56

Nemzetközi partnerségi megállapodást kötött a Telenor Csoport és az UNICEF. Az öt évre szóló együttműködés keretében a mobiltársaság elsősorban mobiltechnológiai megoldásokkal segít a világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezetének a gyermekjogok érvényesítésében.

A globális partnerség keretében a Telenor Csoport a következő öt évben pénzügyi, valamint technológiai támogatást nyújt világszinten az UNICEF azon programjaihoz, amelyek a gyermekek életének megóvását, egészséges fejlődését és védelmét szolgálják. Az együttműködés elsősorban azokban az ázsiai országokban segíti az UNICEF elkötelezett gyermekvédelmi munkáját, ahol a Telenor is jelen van.

 

Magyarországon a helyi Telenor és az UNICEF Magyar Bizottsága tavaly elkezdte a közös munkát a magyar gyermekek helyzetének javítása érdekében. Ennek részeként a Telenor támogatásával és az UNICEF szakmai vezetésével elindulhatott az „Ébresztő-Óra” program. Az általános és középiskolásokat célzó oktató programsorozat célja, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét a gyerekek között.

 

 

A két szervezet hazai kooperációjának további területe az UNICEF által kifejlesztett HelpAPP okostelefon-alkalmazás fokozott népszerűsítésére irányul. A Telenorkiemelt csatornáin elérhetővé tette és ajánlja a zaklatás vagy bántalmazás áldozatául esett gyermekek számára készített innovatív mobilapplikációt, melynek továbbfejlesztésében tanácsadó szerepet is vállalt. A világon egyedülálló, magyar fejlesztésű HelpAPP alkalmazás a kiemelt láthatóságnak köszönhetően igen széles körhöz tudott eljutni.  Az UNICEF és a Telenoregyüttműködésének kezdete óta megötszöröződött a felhasználók száma, több ezer okostelefonra töltötték már le az alkalmazást.

 

További infók itt találhatók az UNICEF és a Telenor együttműködéséről.