Interaktív ügyfélszolgálat indult Budaörsön

Széll Zoltán, 2014. május 3. 08:43

Telefonon, illetve interneten akár munkaidőn túl is intézhetik ügyeiket mostantól a budaörsiek, az interaktív ügyfélszolgálat kialakítására több mint 47 millió forintot fordított a város uniós forrásból - tájékoztatta az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.

Nagy Ildikó Emese a projekt előzményeiről elmondta, hogy egy 2012-es vizsgálat egyértelművé tette: a budaörsiek kényelmét nagymértékben szolgálná a telefonos ügyféltájékoztatás kiépítése, valamint a hivatali időn túli ügyintézés lehetősége. Ezt az igényt figyelembe véve nyújtott be pályázatot tavaly januárban az önkormányzat az ügyfélszolgálat korszerűsítésére.
 

Az elnyert támogatásból az eltelt idő alatt 12 embert - 7 operátort és 5 távmunkást - képeztek ki a feladatra, egyebek mellett a munkájuk alapját képező szoftver használatára. Az operátorok a hivatalban fogadják a hívásokat munkanapokon reggel 7 és 8 óra között, valamint kedden, szerdán és csütörtökön délután 4 és 7 óra között. Az általános tájékoztatáson kívül segítenek az egyes ügyek előkészítésében (például dokumentumokat, adatlapokat küldenek az ügyfeleknek), és akár csetelni is lehet velük. Videótelefonon az általuk mutatott képernyők, ügyintézési útvonalak is láthatók, de sms-ben is lehet kérdezni tőlük - mondta a sajtóreferens.
 

Az interaktív ügyfélszolgálat Budaörs honlapján (www.budaors.hu), a segitahivatal@budaors.hu e-mail címen, valamint a 23/880-440-as telefonszámon érhető el.