Új lendületet kaptak a személyi számítógépek

Czipperer Dia, 2014. június 18. 12:51

Emelkedtek az árbevételek az Intelnél az első negyedéves eredményekhez és a várakozásokhoz képest. Ennek hátterében az áll, hogy a korábban csökkenő tendenciát mutató PC-piac új lendületet kapott: stabilizálódott és újra erősödni kezdett.

Az Intel felülmúlta a paici várakozásokat árbevételét illetően. A várt 12,5-13,5 milliárd dollár helyett a 13,4-14 milliárdos sávba került. Ezzel együtt a várható profit arányát is növelte.

 

Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája az eredményekkel kapcsolatban kiemelte, hogy az elmúlt két-három éves időszakot követően a személyi számítógépek iránti kereslet újra erősödni kezdett világszerte.

 

Ezzel együtt az is közrejátszhat az emelkedő tendenciában, hogy a Microsoft már nem támogatja a Windows XP operációs rendszert, amely a számítógépek egynegyed is fut jelenleg. A szakember azt is hozzátette, hogy az új „Windows-ciklus” a Lenovo első negyedéves eredményein is látszik: a PC-k iránti kereslet 4 százalékkal emelkedett.

 

„A személyi számítógépek piacának bővülése, illetve a várhatóan emelkedő profitarány a két fő tényező, amelyek alapján úgy gondoljuk, hogy a piac újra fogja árazni a részvényt” – mondta. „Várakozásunk szerint, bár az Intel részvényeit korábban a legtöbben inkább eladásra ajánlották, a kilátások hatására emelkedő célárakkal a papír árfolyama továbbra is emelkedni fog.”

 

 

Nyitókép: laptopmedia.com