A Google Groundon lesz a Skool kéthetes nyári tábora

forrás: Prím Online, 2014. június 24. 09:01

A Google budapesti oktatóközpontja, a Google Ground biztosítja a helyszínt a Skool programozói táborának. A 11 és 13 év közötti lányoknak szóló foglalkozás alatt a résztvevők egészen újszerű megközelítésben fognak megismerkedni a programozás alapjaival neves IT vállalatoktól érkezett vendég-trénerek segítségével.

10 napon keresztül kódolhatnak a lányok

 

A nyár folyamán két hétre több mint egy tucat 11 és 13 év közötti lány foglalja el a Google Groundot, ahol a Skool kéthetes nyári táborát rendezik meg. A szervezők kifejezetten a fiatalokra szabták a tananyagot, amely a hagyományos keretektől eltérően gyakorlatias és élményalapú lesz. A foglalkozások minden nap 09:00 és 16:00 óra között zajlanak majd, és a lányok különböző programozási környezettel ismerkedhetnek meg az itt töltött idő alatt. Ezek segítségével fogják megoldani a Vénusz Misszióra keresztelt űrhajós projektet, amelyben a feladat egy bolygóközi expedíció lemodellezése lesz.

 

A fiatalok megtervezik az űrhajó röppályáját – ehhez Scratch programot fognak használni, mely kifejezetten arra való, hogy gyermekeket tanuljanak programozni. A lányok emellett robotokat és weboldalt is fognak tervezni, a végeredményt pedig csapatokat alkotva prezentálják majd. A szervezők a 10 napos tábor tematikáját úgy építették fel, hogy a lányok a gyakorlati képzésen keresztül valódi tapasztalatot szerezzenek a programozás területén.

 

 

Programjainkkal arra törekszünk, hogy megmutassuk a fiatal lányoknak, hogy miről szól a technológia, és hogy milyen jövőbeni karrierlehetőségek rejlenek számukra ebben az izgalmas világban” – mondta Koleszár Szilvi, a Skool egyik alapítója. Emellett hozzátette, hogy céljuk továbbá az is, hogy a fiatalok a tanulást sikerélményként éljék meg, mint felfedező, örömteli tevékenységet.  

 

Az oktatói gárda tapasztalt tanárokból, számos IT vállalat legjobb szakembereiből és a legjobb egyetemekről érkező instruktorokból állt össze, így a lányok egyúttal személyes sikertörténeteket is hallhatnak. Az elkötelezett trénerek számára Ashley Gavin, az Egyesült Államokbeli Girls Who Code szervezet tananyagért felelős igazgatója tartott felkészítőt néhány héttel ezelőtt.

 

Ez csak játék – vagy mégsem?

 

A tábor fontos állomása a Skool hosszú távú projektjének, amely kezdeményezést a Facebook, a Yahoo, az NNG, a Dealogic, a Morgan Stanley, a Mimox, a Misys, a Gravitalent és a LogMeIn is támogatja. A játékos gyakorlatokon alapuló oktatást a lányok azonban nem csak a táborban tapasztalhatják meg. A 10 napos programot megelőzően ugyanis a Skool egynapos műhelyfoglalkozásokat is tart különböző IT vállalatoknál. Az első kettő már sikeresen le is zajlott június 14-én, a Dealogicnál, és június 21.-én az NNG-nél. Mindkét vállalat székhelyén 15-15 lány egy közös koncepció mentén programozhatott le saját elképzelése szerint egy rövid történetet – ebben szakmai segítséget lelkes önkéntes programozóktól kaptak. A műhely alapvetően a diákoknak szólt, azonban a workshop elején a Skool alapítói bemutatták a szülőknek is, hogy miről szól a start-up jellegű kezdeményezés.

 

 

Annyira megtetszett, hogy komolyan elgondolkodtam a középiskola-választáson. Lehet, hogy ilyen irányban tanulok tovább? – írta az egyik részvevő a műhely értékelő lapjára. A cél pontosan az, hogy a lányok fontolóra vegyék az informatikai karrier lehetőségeit.

 

A következő workshop a Yahoo-nál lesz, ahol weboldalt fejlesztenek a lányok, majd azt követően a Morgan Stanley-nél fognak LEGO Mindstorms robotot programozni.