Teltház és világsztárok a Soundon

forrás: Prím Online, 2014. július 15. 17:35

145 ezer látogatót vonzott Zamárdi szabadstrandjára a hétfő hajnalban véget ért MasterCard Balaton Sound. Az Európa egyik legfontosabb fesztiváljának számító eseményre a vendégek majd’ fele külföldről érkezett, a bérletek már elővételben elkeltek. A Telekom támogatásával és a Ustream segítségével a Sound élő streaming közvetítése több mint 300 ezer megtekintést ért el.

Soha ennyi látogató és soha ennyi eső nem érkezett a

 

MasterCard Balaton Soundra, mint idén. Bár a fesztiválozók napokig ki se próbálhatták a Balaton vízét és a nagy mennyiségű csapadék meglehetősen át is rendezte a helyszínt, a közönséget ez láthatóan nemigen zavarta. Szombattól pedig már újra a megszokott képét mutatta a Sound: élettel telt meg Zamárdi szabadstrandja.

 


“Nagy kihívást jelentett a kollégáink számára az időjárás, hiszen a sok eső a közlekedő útvonalak egy részét tette tönkre, így nehezen lehetett megközelíteni egyes programhelyszíneket” – mesélte Fülöp Zoltán főszervező. ”Csak a hajnali órákban tudtuk elkezdeni a károk felszámolását. Külföldről sikerült nagy mennyiségű műanyag útburkolatot rendelnünk, száznál is több kollégánk állt szolgálatba annak érdekében, hogy komfortossá tegyük a fesztivált” – tette hozzá, kiemelve, hogy igazán nagy eredménynek számít, hogy ilyen időjárási körülmények mellett egyetlen program sem maradt el, a közönség és a fellépők pedig láthatóan nagyon jól érezték magukat.

Világsztárok egész sora vonult fel a Sound négy hatalmas és tucatnyi kisebb helyszínén. David Guetta sokadszorra is teltházat vonzott a küzdőtérre, de Martin Garrix, a Disclosure, a Rudimental, Wiz Khalifa, Alesso, vagy éppen Richie Hawtin is emlékezetes show-val érkezett. Armin van Buuren vasárnap esti koncertje a labdarúgó VB döntő hosszabbításának kezdetekor ért véget, így a több tízezres közönség a nagyszínpad küzdőterén lévő hatalmas kivetítőkön követhette az eseményeket.

Tavaly óta teljesen átalakult a Balaton Sound helyszíne. A kempingek egy külső területre költöztek, így idén a szabadstrand egészét elfoglalhatta a fesztivál, amely minden eddiginél látványosabb elemekkel gazdagodott. A több design-díjat is besöprő, egyedi Nagyszínpad mellett gigantikus virágok és más látványosságok épültek, a Balaton vízére pedig egy húszméteres Balaton Sound felirat került, ahol a közönség több ezer fotót posztolhatott a közösségi felületekre.

A MasterCard Balaton Sound ma már nem csupán Magyarország, de Európa egyik legfontosabb eseményének is számít. “2007-ben, amikor útjára indítottuk a Soundot, nem gondoltuk volna, hogy ilyen sikertörténet lehet belőle” – mondta Lobenwein Norbert, a fesztivál másik főszervezője. “Az első évi néhány tízezres látogatottság után idén már 145 ezren vettek részt s bár a fesztivál idehaza is rendkívül népszerű, a vendégeink közel fele külföldről érkezik Magyarországra.  Az pedig igazán nagy eredmény, hogy a bérleteket hetekkel a kapunyitás előtt eladtuk és a négyből két napra a napijegyek is elfogytak” – tette hozzá a főszervező.

Telekom és a Ustream közös projektje segítségével azok is részesei lehettek a fesztiválélményeknek, akik nem tudtak leutazni Zamárdiba. A Sound élő streaming közvetítése több mint 300 ezer megtekintést ért el.

A Balaton Sound után is folytatódik a Nagyon Balaton sorozat, amely a régió legszínvonalasabb eseményeit sorakoztatja fel. Csütörtökön nyit Tihanyban az ArtPLACC fesztivál, augusztusban Balatonvilágoson másodszor rendezik meg a B my LAKE-et, és a Sound helyszíne ad otthont augusztus 20-tól a STRAND – Nagyon Zene Fesztiválnak.

 

fotó:MTI