Megugrott a kínai okostelefonok eladása

MTI Sajtóadatbank, 2014. július 16. 15:22

A világon értékesített okostelefonok mintegy 34 százaléka már kínai volt tavaly, míg 2010-ben még alig volt kimutatható e márkák eladása a nemzetközi piacon egy kelet-kínai szakmai konferencián ismertetett tanulmány szerint.

Az IDC májusban közölt adatai szerint az okostelefon-eladások tavaly elérték az egymilliárdot, míg az idén mintegy 20 százalékkal nő a forgalmuk. Az okostelefonok kínai piacát egyértelműen a hazai márkák uralják, 2013-ban az eladott készülékek 72 százalékát tették ki a saját gyártású telefonok. Ez az arány 2010-ben még 16 százalék volt. Korábbi hivatalos jelentések szerint tavaly 320 millió új okostelefon talált gazdára Kínában, amiből 230 millió körüli volt a hazai gyártású.
 

Kína egyik legnépszerűbb okostelefonja például az idei év első felében megnégyszerezte eladásait éves bázison azzal, hogy megjelent külföldön. Január és június között 26 millió darabot értékesített, s a tervek szerint az idén karácsonyig eladják a 60 milliomodikat is.

Tavaly a kelet-ázsiai ország gyáraiban, beleértve a külföldi márkákat is, 870 millió okostelefon készült, 74 százalékkal több mint egy évvel korábban. A legfrissebb adatok szerint Kínában immár a lakosság kétharmada, 857 millió kínai használ mobil internetet.