Július 25-én lesz a rendszergazdák világnapja

OTS - Cégvonal, 2014. július 20. 14:03

Idén már ötödik alkalommal rendezi meg itthon is a rendszergazdák világnapját a HWSW és a HUP. A SYSADMINDAY 2014 a Margitszigeten lesz, július 25-én.

Paradoxon, hogy a legjobban működő IT a legkevésbé látható. A számítógépek, szerverek, szolgáltatások rendben működnek, az e-mailek bejönnek-kimennek - miért illetne ezért valakit dicséret? Mert ezek az elképesztően komplex rendszerek folyamatos felügyeletet, karbantartást igényelnek, fennakadásmentes üzemelésük pedig nem magától értődő, ahhoz dedikált szakemberek áldozatos munkájára van szükség.

Hagyománnyá nemesül lassan a tizenöt éves, itthon szervezetten pedig öt éves SYSADMINDAY, azaz a rendszergazdák megbecsülésének nemzetközi világnapja. Ebből az alkalomból a HWSW és a HUP idén is összehívta a hazai rendszergazda-közösséget, hogy július 25-én, pénteken együtt ünnepeljenek a margitszigeti Holdudvarban.

A korábbi évekhez hasonlóan izgalmas, szórakoztató programsorozatra számíthatnak a kikapcsolódni vágyók. A szakmai előadások mellett ki lehet majd próbálni a közeljövő egyik legígéretesebb kütyüjét, az Oculus Rift nevű virtuális valóság-szemüveget is egy autóverseny keretei között.

A tavalyi összejövetelen mintegy 500 rendszergazda vett részt.
mti/OTS