200 Beats dolgozót bocsát el az Apple

Czipperer Dia, 2014. augusztus 4. 12:23

Az Apple múlt héten közleményben megerősítette, hogy 200 Beat alkalmazottól válik meg a jövőben. Ez a jelenlegi munkásállomány 29%-át érinti.

Az Apple és a Beats „összeolvadása” után jelent meg a hír, hogy a cupertinói vállalat máris kemény leépítésekbe kezd. A jelenlegi 700 Beat dolgozóból néhány hónap múlva már csak 500-an maradnak, ugyanis az Apple 200 dolgozótól válik meg. Ez azt jelenti, hogy a munkások 29%-a kerül majdnem az utcára.

 

Az elbocsátott munkatársak számára azonban az Apple átmeneti álláslehetőséget ajánl. A vállalat közleményében azt írta, hogy nagyon izgatottak, hogy csatlakozhatnak a Beats csapatához, és minden munkatárs számára kínálnak majd állást valamilyen formában. Azt is kifejtették, keményen dolgoznak majd azon, hogy minden dolgozó kaphasson állandó állást náluk, azonban a területeken létrejövő átfedések miatt ezek csak korlátozott ideig érvényesek.

 

Egy, a Wall Street Journalnak nyilatkozó forrás szerint főként a humán erőforrás, a pénzügy és a terméktámogatás területén várhatók leépítések, hiszen ezeken a területeken az Apple dolgozói is könnyen meg tudnak birkózni a feladatokkal. Az átmeneti állásajánlatok 2015 januárjáig érvényesek.

 

Az Apple eddigi legnagyobb értékű felvásárlását hajtotta végre azzal, hogy bekebelezte a Beats, fejhallgatókat gyártó céget. A vállalat összesen 3 milliárd dollárt fizetett azért, hogy a Dr.Dre birodalom az övé legyen.

 

Forrás: Mashable.com