Az internet szenzációja lett egy arab zongorajátéka a prágai repülőtéren

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 14. 11:49

Ötmillió ember nézte meg egy hét alatt az interneten azt az ötperces felvételt, amelyen egy arab fiatalember játszik a prágai repülőtér várótermében elhelyezett zongorán.

A zongorát Ondrej Kobza prágai kávéház-tulajdonos, vállalkozó helyezte el a közelmúltban a Václav Havel nemzetközi repülőtéren, és a hangszer rövid idő alatt az utazók kedvence lett. Az alkalmi zenészeket gyakran egyszerre több százan is hallgatják. Kobza már évek óta a nyári hónapokban zongorát helyez el kávéháza teraszára, amelyen bárki szabadon játszhat. Tavaly nyáron pedig elindította a Zongorákat a városba elnevezésű akcióját, amelynek keretében öt hangszert helyeztek ki a város különböző pontjaira. Meggyőződése, hogy ezzel örömöt lehet szerezni az embereknek. Ötletét azóta többen is támogatták, mert kiderült, hogy nemcsak felpezsdíti a prágai utcák hangulatát, de turistacsalogatónak, reklámnak sem rossz.

 


 

A főleg Beethoven-darabokat játszó libanoni zongoristáról, Maan Hamadehről készült felvétel a videómegosztó portál egyik szenzációja lett. A filmhez fűzött kommentárok elsősorban Prága barátságos, emberi arculatát emelik ki, amely jó lehetőségeket nyújt a népek és kultúrák közeledéséhez.

 


 

"A prágai repülőtér hangulata nem hasonlítható az amerikai repülőterekhez, ahol a rendőrök bulldogként mindenkiben terroristát látnak" - írja például az egyik angol nyelvű kommentelő.
 

Hasonló érdeklődést keltett néhány hónapja egy mások prágai videó is, amelyen a cseh főváros zenei szentélyének számító Rudolfinum épület előtt egy városi rendőr zongorázott néhány percig.
 

Ondrej Kobza ötletét eddig mintegy 30 cseh és morva város tette a magáévá, zongorák kerültek az utcákra, a közterekre, s az érdeklődés szinte mindenütt nagy. Prágában az ötletet tovább görgették, és jövő héttől több helyen sakktáblás asztalok kerülnek ki a közterekre, a kávéházak, vendéglők elé.
 

"Szeretnék mindenkit felszólítani, hogy ha van jó ötlete, valósítsa azt meg. A város egy hatalmas fehér vászon, amelyre mindenki festhet, amelyet mindenki alakíthat" - mondta Kobza újságíróknak.
 

A kezdeményezés elnyerte a prágai önkormányzat tetszését is, s az ötletek megvalósítását anyagilag is támogatja.