Előadókat keres a YouTube tehetségkutató versenye

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 19. 11:14

Nem filmesek, hanem előadók jelentkezését várják hétfőtől a YouTube videómegosztó portálon szervezett első tehetségkutatóra, a Ki Mit Tube elnevezésű versenyre, amely szeptember 21-én élőben közvetített fináléval ér véget.

Első alkalommal rendeznek Magyarországon internetes közösségi médiára alapuló tehetségkutató versenyt. A jelentkezőknek nem kell mást tenniük, mint feltölteniük egy maximum ötperces videót, amelyben maguk is szerepelnek, valamint egy bemutatkozó kisfilmet a verseny kimitube.hu oldalára - mondta el Hajós András zenész, műsorvezető a hétfői budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve: a megmérettetésre bárki jelentkezhet műfaji kötöttségek nélkül.
 

Csütörtöktől a tizenegy tagú - újságírókból, zenészekből, énekesekből és színészekből álló - zsűri folyamatosan figyeli és kommentálja a pályaműveket. A közönségtől a legtöbb szavazatot begyűjtő, első 15 produkció közül a zsűri választ ki ötöt, amelyeknek alkotói további feladatot kapnak. Ezeket a szeptember 21-i élőben közvetített fináléban a Ki Mit Tube oldalán láthatja a közönség, amely ezután szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkcióra. A győztes többek közt egy gépjárművet és egymillió forintot nyerhet, valamint ellátogathat a Google londoni központjába.
 

"Fontos, hogy nem filmeseket keresünk, hanem előadókat, ezért is kell látszódniuk a produkcióban. De ezen túl bármilyen képi elem és poén megengedett" - hangsúlyozta Hajós András.
 

Mint elmondta, a Google Magyarország szakmai támogatásával megvalósuló tehetségkutató nem a hagyományos közegben keresi a tehetségeket, hanem online eszközökkel a közösségi médiában.
 

Bíró Pál, a YouTube magyarországi menedzsere arról beszélt, hogy az internetes videómegosztó portálnak ma már havonta egymilliárd egyedi látogatója van, percenként pedig százórányi videóanyagot töltenek fel rá.