Kényszerleszállás hackerek miatt

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 25. 15:48

Kényszerleszállást kellett végrehajtania az American Airlines légitársaság egyik gépének, miután számítógépes kalózok bombafenyegetést tettek közzé a Twitter közösségi portálon.

Az eset helyi idő szerint vasárnap délután történt a Dallasból San Diegóban tartó járattal, amely 179 utast szállított. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) arra utasította a pilótát, hogy biztonsági fenyegetés miatt azonnal tegye le a gépet az arizonai Phoenix nemzetközi repülőterén. Landolás után átvizsgálták a gépet, de nem tudni, hogy találtak-e rajta pokolgépet.

A CBS hírtelevízió úgy tudja, hogy az utasok között volt John Smedly, a Sony Online Entertainment vállalat elnöke.

A Dallas Morning News című napilap azt írta, hogy a Lizard Squad nevű hackercsoport meg akarta viccelni Smedlyt, ezért Twitteres oldaláról küldött üzenet a légitársaságnak arról, hogy bomba van a gépen, és emiatt kellett végrehajtani a  kényszerleszállást. Ugyanez a hackercsoport állítólag már korábban feltörte a Sony Playstation Network honlapját.

A vasárnapi incidens körülményeit az FBI vizsgálja.