Félmillióra nőtt a magyar Linkedin tagság

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 26. 08:50

A világ legnagyobb online üzleti, szakmai közössége és egyben a világ harmadik legnagyobb közösségi média platformja 313 millió felhasználót tudhat magáénak. Magyarországi tagsága augusztus közepén elérte a félmilliós számot.

A Linkedin (ejtsd: linkd’in) tekinthető többek között jól használható információs forrásnak (újságírók, bloggerek hivatkoznak rá), álláskereső és munkaerő találó felületnek valamint szakmai fórumnak. Egy tudatos felhasználó, aki felépíti és karbantartja személyes márkáját és céges brand-jét, hosszú távon jobban tud érvényesülni a Linkedin felületén és a hagyományos üzleti életben is. Bánki Tamás Linkedin szakértő szerint a magyarországi tagság fejlődése töretlen.

Az oldalt 2002-ben alapították az Egyesült Államokban, majd 2003-ban indították el. 2011 május 19-én vezették be a New York-i tőzsdére LNKD rövidítés alatt. A Yahoo! Finance adatai alapján 2013 február 25-én a Linkedin 156 dolláron állt, s azóta több, mint 60 dollárral erősödött. A Linkedin 2014 májusában érte el a négyszázmilliomodik tagját a világ több mint 200 országában.

Bár a tagság ingyenes, három fő bevételi forrása a munkaerő áramlás segítéséből (60 százalék), a hirdetési díjakból (20 százalék) és a tagsági díjakból (20 százalék) származik.

A Linkedinen augusztusban 3,85 millió cég volt jelen, közülük 4140 található Magyarországon. 2 millió csoportja közül majd 980 magyar nyelvű. Magyarország legnagyobb Linkedin csoportjának, a Hungary Business Society (HBS) Magyar Üzleti Társaságnak több mint 6100 tagja van. A második legnagyobb csoport, a Hungarian IT Professionals tagsága is több mint 5600 főre rúg.


hirado.hu