15 év után véget ér az MSN pályafutása

Czipperer Dia, 2014. szeptember 2. 17:03

Október 31-én végleg megszűnik az MSN Messenger. A Microsoft 15 évig futó programja egy jó ideje már hazánkban sem elérhető, nemsokára pedig végleg letűnik a színről.

1999-ben jelent meg az MSN csevegőprogram, amikor még nem léteztek a ma ismert és kedvelt közösségi oldalak. Aztán jöttek a riválisok is, és az MSN csillaga leáldozni kezdett, majd szinte végleg eltűnt a színről, miután a Microsoft megszerezte magának a Skype-ot.

 

A Windows Live Messenger néven is ismert Microsoft csevegőprogram, az MSN Messenger tehát hamarosan végleg nyugdíjba vonul. A Microsoft a Skype felvásárlása után már nem fordított több figyelmet a programra, már 2012 végén az volt a terv – amit nagyrészt meg is valósítottak –, hogy a Skype váltja fel az MSN-t.

 

Igaz, nálunk már jó ideje nem lehetett használni a programot, de Kínában még igen, ugyanis ott még nem alakult ki egy erős Skype jelenlét. A Microsoft azonban most mégis úgy döntött, teljesen kiiktatja az MSN-t, és október 31-én végleg búcsút inthetünk a 2000-res évek közkedvelt programjának.

 

Forrás: Techspot.com