A Sony SmartWear fronton is erősített

Czipperer Dia, 2014. szeptember 4. 16:23

A Sony az IFA szakkiállításra hordható okoseszközökkel is készült. Lerántották a leplet harmadik generációs okos karórájukról, a SmartWatch 3-ról, és bemutatkozott a SmartBand Talk is.

Kunimasa Suzuki, a Sony Mobile Communications elnök-vezérigazgatója leplezte le a hordható okos újdonságokat a berlini IFA kiállításon. Kifejtette, hogy a Sony hisz abban, hogy az élet egy utazás, mely tele van élményekkel és számos történettel. Ezeket a fontos pillanatokat pedig meg kell örökíteni, rögzíteni kell, ebben segít a LifeLog alkalmazás, mely a két új eszköz lelke is egyben.

 

A LifeLog

 

A Sony LifeLog alkalmazását kifejezetten a hordható eszközökhöz tervezte. Az app képes a napi események rögzítésére, és segítségével célokat tűzhetünk ki magunk elé. Minden fontos eseményt, adatot rögzít és tárol, ezek pedig bármikor visszanézhetők.

 

A Sony idei tervei között szerepel, hogy idén a webes felület is elkészül, és szeretnék még tovább bővíteni a jelenlegi funkciókat. Ennek jegyében közzéteszik partnereiknek az alkalmazás API-ját (alkalmazás programozási felület).

 

 

SmartBand Talk – ívelt papír kijelzővel

 

Elsőként az okoskarkötőt mutatta be, mely végig a csuklóján volt. Csupán felhúzta az ingujját, és megmutatta a közönségnek, hogy is néz ki valójában.

 

 

A vállalatnak nem ez az első okos karkötője, hiszen az idei MWC-n (Mobile World Congress) már bemutatták első okos karperecüket, a SmartBand SWR10-et, ám az a modell még nem rendelkezett kijelzővel, így minden információt a csatlakoztatott eszközön nézhetett meg a felhasználó. A mostani készülék azonban egy ívelt, 1,4 hüvelykes elektronikus papír kijelzőt kapott, melynek köszönhetően keveset fogyaszt, ezáltal sokáig – akár három napig is – bírja a strapát.

 

A karkötő beépített mikrofonnal és hangszóróval is rendelkezik, így akár rövid hívások is fogadhatók és kezdeményezhetők vele. Ahogy fogalmazott: „csak megérinted és beszélsz”. Az eszközt gyorsulás- és magasságmérő szenzorokkal is ellátták, melyek átfogó képet biztosítanak a napi aktivitásról.

 

Talán nem meglepő, hogy a készülék az IP68-as szabvány követelményeinek megfelelően víz- és porálló. Ez azt jelenti, hogy édes vízben 1,5 méterig merészkedhetünk vele, nagyjából fél órán keresztül.

 

A Sony ígérete szerint többféle színben is kapható lesz a karperec, ám kezdetben csak a hagyományos fekete és fehér árnyalatokban értékesítik.

 

 

A harmadik generáció – SmartWatch 3

 

A Sony háza táján először 2007-ben hallottunk okosóráról, azóta pedig már immáron a hamradik generációs modellt mutatták be, ám ez az első a sorban, melyet a Google-lel együttműködve készítettek el. Az óra fedélzetén ugyanis a legújabb Android Wear rendszer teljesít szolgálatot, mint az LG G Watch, a Samsung Gear Live és a Moto 360 esetében is.

 

A készülék 1,6 hüvelykes (320 x 320) TFT LCD transzflektív kijelzővel rendelkezik, amely azért előnyös, mert napsütésben is jól látható. A hátlap pedig rozsdamentes acélból készült. A SmartWatch 3 két napot bír egy töltéssel, és micro USB kábellel tölthető. A SmartBand Talkhoz hasonlóan vízálló (IP68-as szabvány). A karóra 4 giga belő tárhelyet kapott.

 

A SmartWatch 3 okostelefon nélkül is gond nélkül használható kiegészítő, hiszen gyorsulásmérővel, GPS-szel, giroszenzorral és mikrofonnal szerelték fel. A készülékkel Bluetooth headsethez is lehet csatlakozni, így útközben (pl. futás) is lehet zenét hallgatni rajta, hiszen a belső tárhely mérete lehetővé teszi, hogy akár több albumot is felmásoljon a felhasználó.

 

A színek tekintetében itt is szélesebb választék áll majd a felhasználók rendelkezésére ( fehér, pink szíjak), ám maga a karóra fekete és lime árnyalatokban lesz kapható.

 

 

Elérhetőség

 

A vállalat bejelentése szerint a SmartBand Talk és a SmartWatch 3 késő ősztől lesz elérhető, ám az árakról egyelőre nem árultak el részleteket.