Huszonhét éve küldték az első e-mailt

Czipperer Dia, 2014. szeptember 15. 12:14

Tegnap, azaz szeptember 14-én volt pontosan 27 éve, hogy az első elektronikus levél célba ért. Egy német egyetem volt a címzett, a feladó pedig a pekingi számítógépes laboratórium.

1987. szeptember 14-én küldték az első e-mailt az alábbi szöveggel: „A nagy falon át a világ minden sarkába el tudunk érni”. Már az üzenetből is sejthető, hogy Kínából érkezett a levél az öreg kontinensre, méghozzá Németországba.

 

Az üzenet feladója Ray Tomlinson, amerikai programozó volt, aki már korábban is próbálkozott e-mailküldéssel. 1971-ben két egymás mellett lévő számítógépet használt az elektronikus levelek küldésére és fogadására.

 

 

Az évfordulóról az ázsiai országban is megemlékeztek. A Hszinhua hírügynökség számolt be az eseményről, és a Kínai Internet Társaság arra buzdította a felhasználókat, hogy felelősségteljesen internetezzenek. Nyílt levelükben azt is közölték, hogy az internet ma már az élet minden területére nagy hatást gyakorol.

 

Forrás: MTI.hu