A kínai számítógépek fele vírusos

Czipperer Dia, 2014. szeptember 17. 16:07

Egy új jelentés szerint egyre rosszabb az arány a vírussal fertőzött számítógépek terén Kínában. Immáron a masinák fele vírusos.

A tavalyi adatokhoz képest nőtt a vírussal fertőzött számítógépek aránya Kínában. Az országban található számítógépes vírusok vészhelyzetkezelő központjának becslése szerint a gépek mintegy 55%-a lehet vírusos. Az elmúlt évben csaknem 10%-kal volt kevesebb ez az arány.

 

A hackerek a pénzszerzést tartják szem előtt, így ezért a fizetős szolgáltatásokat igénybe vevők és online bankolók eshetnek áldozatul. A közösségi oldalak sem biztonságosak, egy tanulmány is rámutat erre, amely a Sinát ki is emeli közülük.

 

Az is kiderült a jelentésből, hogy a kormányzati honlapok több mint fele ki van téve kibertámadásnak, vagyis egyáltalán nem biztonságosak. A rajtuk lévő biztonsági rések pedig az egész országra nézve komoly károkat okozhatnak.

 

Talán jövőre észlelhetők majd pozitív változások, ugyanis idén a kormány szigorított a hivatalok és vállalatok által használható vírusirtók beszerzésének szabályain. Ez azt jelenti, hogy a külföldi gyártók kiesnek a pikszisből, csak kínai gyártótól lehet ilyen típusú szoftvert vásárolni.

 

Kína olyannyira ezt az irányt követi, hogy már javában dolgozik saját operációs rendszerén, mely 3-5 év múlva készülhet el, és kerülhet piacra.

 

Forrás: MTI.hu; Kép: blog.teesupport.com