Arcfelismerő szemüveget kaphatnak a dubaji nyomozók

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 5. 10:01

Google Glass okosszemüveggel tervezi ellátni nyomozóit a dubaji rendőrség, hogy arcfelismerő programmal harcolhassanak a bűnözők ellen - jelentette be az emírség egyik rendőrségi szóvivője.

A szemüvegkeret egyik sarkába apró számítógép-képernyőt építettek, amellyel képet és videót lehet készíteni, hangot lehet lejátszani. A szóvivő megerősítette a Dubai's 7 Days napilap értesülését: a dubaji rendőrség olyan szoftvert fejlesztett, amely lehetővé teszi a szemüveg viselője és a körözött emberek adatbázisa közötti kapcsolatot.

 



Ahogy a gép az arc alapján felismerte a gyanúsítottat, figyelmezteti a szemüveget hordó nyomozót. A készüléket kezdetben a közlekedési szabálysértések elkövetői és a közúti balesetek okozásával gyanúsított kamionosok elleni küzdelemben tervezik bevetni, később a nyomozókat is ellátnák vele - közölte a szóvivő.

Az amerikai internetóriás májusban, egy blogbejegyzésben írta, hogy Amerikában bárki megveheti a szemüveget 1500 dollárért (368 ezer forint). A dubaji kormány döntése azt mutatja, a rendőrség felszerelésében nem kímélik a költségeket.

Tavaly bejelentették: 400 ezer dolláros (98 millió forint) Lamborghini sportautókkal látják el rendőreiket, hogy a nagy turisztikai központokban azokkal járjanak. A rendőrség helyettes vezetője szerint az autók illeszkednek a dúsgazdag városállam arculatához.