Colorovo: új kihívó a hazai tablet piacon

forrás: Prím Online, 2014. október 6. 12:18

Megháromszorozta árbevételét az idei év eddig eltelt időszakában és az év végére átlépi az 5 milliárd forintos küszöböt az ABC Data Hungary Kft. – jelentette be Poros Gábor ügyvezető igazgató, aki elmondta, az ABC Data megjelentette az első saját tervezésű Colorovo márkanevű tablet és okotelefon termékcsaládját, amely széles körben mostantól hozzáférhető Magyarországon.

A kelet-közép-európai régió „Év Disztribútorának” az idén ötödszörre megválasztott ABC Data magyarországi leányvállalata két évvel ezelőtt lépett be az IT értékesítés hazai elosztási piacára. 300 különféle gyártó termékeiből álló versenyképes portfoliójával a cég az eddig eltelt rövid idő alatt népszerűvé vált a vállalati vevőket kiszolgáló viszonteladók, a rendszerintegrátorok és megoldás szállítók, valamint a lakosságot ellátó áruházláncok és online áruházak körében, és máris több mint 1600 regisztrált partnerével dolgozik együtt. A kft. által forgalmazott termékek kiterjednek az informatikai eszközök valamennyi szegmensére: számítógépekre, komponensekre, mobil és hálózati eszközökre, szerverekre, tárolórendszerekre, szoftverekre, perifériákra és kiegészítőkre. A portfólióban helyet kaptak a háztartási- és szórakoztató elektronika eszközök is.


Poros Gábor a kft. további tartós térnyerését prognosztizálta a magyar IT disztribúciós piacon. Ennek alátámasztására elmondta, hogy a kilenc közép-kelet-európai országban jelenlévő ABC Data cégcsoport portfoliója több mint 350 márka 56 000 termékével a térség legátfogóbb minőségi választékát kínálja, amelynek egy jelentős részét még csak ezután lesz alkalom bemutatni a magyar piacon.

 



A tablet-piac új kihívója


Ezek közül az első az ABC Data saját tervezésű, Colorovo márkanevű tablet és okotelefon termékcsaládja, amely széles körben mostantól hozzáférhető Magyarországon. A kft. a tablet-piac kihívójaként belép a lakosságot ellátó kereskedelembe, az áruházláncok egységeibe és az online áruházak raktáraiba történő kiszállítások megkezdésével. Az ár-érték arányban Magyarországon jelenleg a legkedvezőbb minőségi alternatívát kínáló tabletek páratlan megbízhatóságot ígérnek; meghibásodási arányuk nagyságrendekkel kedvezőbb, mint a konkurens termékeké. A sajtótájékoztatón részt vett Paweł Małecki, a Colorovo üzletág igazgatója, aki elmodta, hogy a Colorovo élen jár abban a tekintetben is, hogy eszközei az elsők között épülnek Intel alapokra és alkalmaznak Microsoft Windows 8.1 operációs rendszert is. Bemutatta a Colorovo új CityTab Supreme tablet modelljeit, melyeket az Intellel és a Microsofttal szoros együttműködésben fejlesztettek ki. Ez a tény egyrészt lehetővé teszi a felhasználók számára a legújabb technológiák alkalmazását, másrészt teljes kompatibilitást biztosít a megszokott alkalmazások és operációs rendszer használatához. Mindez elősegíti akár a komfortos mobil munkavégzést, akár a megszokott alkalmazások gyors igénybe vételét. A Colorovo 3,09”-tól 10” kijelző méretig számos konfigurációban elérhető, WiFi és/vagy 3G valamint GPS képességű tablet eszközeinek bevezető ára alatta marad a jelenleg kapható alacsonyabb minőségi szintű termékekének is.

Értéknövelt disztribúciós politika


Poros Gábor rámutatott arra, hogy az ABC Data Hungary Kft. szoros együttműködést alakított ki szolgáltató és rendszerintegrátor vállalatokkal, amelyeknek nagy fejlesztési projektjeit az azok sikeres megvalósításához szükséges legalkalmasabb eszközök szállításával segíti. Ezek között említette a SeE Enterprise Kft.-t és annak a City Taxi számára kiépített diszpécser szolgáltatást automatizáló integrált járműirányítási és bevetési rendszerfejlesztését, amely az Országos Mentőszolgálatnál is bevezetésre került. A budapesti taxivállalat gépkocsiijaiba telepített 800 Colorovo tablet a navigációs funkciók mellett biztosítja a járatkövetés, a járatirányítás informatikai vezérlésének feltételeit is.


A Flexys Kft. kiskereskedelmi megoldásaiban alkalmazott pénztárgépei elsőként kapták meg az online számítógépes kasszagépek valamennyi területre vonatkozó forgalmazási engedélyét, ráadásul jelenleg Magyarországon egyedül rendelkeznek olyan rendszerrel, amely két elkülönült adómemóriát tartalmaz, ezáltal képesek két különböző adóalany pénzforgalmát adminisztrálni. A rendszerhez az ABC Data Kft. szállította egyebek között a az igényeknek leginkább megfelelő POS terminálokat.


A SENZOR, az INTELLIO  Mester Disztribútora rugalmas és professzionális partnert keresett a videó megfigyelőrendszerek integrálásakor felmerült különleges informatikai igények kielégítésére. Az ABC Dataval való sikeres együttműködése révén a Senzor szoros határidők mellett telepített intelligens videó megfigyelőrendszereket a többi között a Debreceni Nagyerdei Stadionba, a Magyar Nemzeti Múzeumba, valamint számos közintézménybe és pénzintézetbe.


Paweł Małecki elmondta még, hogy az ABC Data egy modern, a hagyományos üzleti kereteket túllépő és fejlett megrendelési és logisztikai megoldásokat alkalmazó forgalmazó, amely jelenleg a megrendelések több mint 90 százalékát saját fejlesztésű, és a piac által elismert internetes értékesítő és ügyfélkiszolgáló platformon keresztül bonyolítja. Ezek a rendszerek teszik lehetővé az egész térségben az ABC Data partnereinek magas szintű, gyors és rugalmas kiszolgálását.