Ezer diák tanult programozást a CodeWeeken

forrás: Prím Online, 2014. október 22. 11:35

2014. október 11-17. között különböző események szervezésével Európa 38 országa vett részt a CodeWeek (Európai Programozási Hét) kezdeményezésben. A programsorozat hazai zárórendezvényét október 20-án az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalatok Szövetsége (IVSZ) a Graphisoft Parkban rendezte meg, ahol bemutatták, hogy a programozás nem egy unalmas és követhetetlen dolog, hanem az alapjait, a gondolkodás logikáját játékosan, élvezhetően is le lehet rakni.

A CodeWeek célja minden évben az, hogy népszerűsítse a programozás kreatív világát és összehozza a tanulni vágyó motivált embereket. Országszerte fiatalok és tanárok gyűltek össze rendezvényeken és tantermekben, hogy megtanuljanak programozni és elsajátítsák az ehhez szükséges készségeket.

 


Az IVSZ által, illetve a Szövetség közreműködésével az országban több, mint 50 rendezvény került megrendezésre, amelyen összesen több mint 1000 érdeklődő vett részt. A programok skálája igen széles volt: tájékoztató előadástól a rövid robotbemutatón át egészen a táborokig, szakkőrökig. A célcsoportot elsősorban a fiatalok jelentették, de volt tanárok számára szervezett rendezvény is, például a Train the trainers rendezvénysorozat, vagy a Sulinetwork konferencia.


A zárórendezvényen egy különleges bemutató órát láthattak a résztvevők, ahol olyan fiatalokat ismerhettek meg, akik az internetet és a számítástechnikát nem csak szórakozásra használják, hanem meglátták benne a kihívást, a lehetőséget és nagyon fiatalon alapították első startupjukat.

 


B. Kiss Bálint, a várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola XI. B gimnáziumi osztály tanulója önmaga épített meg egy komplex oktatástámogató számítógéprendszert, amivel tucatnyi informatikai kísérlet prezentálható. (http://eskolar.com/apa/index.php/Kezdőlap)


Burián Bálint és Uzoni Dávid pedig a világ leggyorsabb programajánlóját fejleszti Go out néven. "Nappal pihenünk a suliban, délután pedig csináljuk az üzletet" – nyilatkoztak az ország legfiatalabb startup-arcai. (http://startupper.hu/kamasz-startupperek-goout/)


Ezt követően az informatikában rejlő lehetőségeket vitatták meg a döntéshozók és a szakma képviselői. A kerekasztal-beszélgetésen többek között részt vett Pölöskei Gáborné, az Emberi Erőforrások Minisztérium helyettes államtitkára; Laufer Tamás, az IVSZ elnöke; és Bojár Gábor a Graphisoft és az AIT alapítója; valamint Merényi Ádám, a Microsoft oktatási csoportvezetője is.

 


Pölöskei Gáborné a beszélgetésen kiemelte, hogy komoly problémát jelent a pedagógusok és tanulók közötti információs szakadék, amelynek megszüntetéséhez a tanárok nyitottságára és megfelelő szintű továbbképzésére van szükség. Kiemelt cél, hogy az informatika bekerüljön az iskolai módszertanba és a hétköznapok részévé váljon.


Laufer Tamás, az IVSZ elnöke úgy fogalmazott: „Állampolgárként, családtagként, barátként is jobban helytáll az, aki kihasználja a digitális kor előnyeit. Mivel szoftverek, programok, algoritmusok határozzák meg az egész világ működését, ezért, aki érti ezeket, az érti a világot is.”


Laufer Tamás, záró gondolataiban kiemelte, hogy akik fiatalon sokat tanulnak, bátran kísérleteznek és tapasztalatot szereznek, belőlük válhat a következő Mark Zuckerberg, Halácsy Péter, vagy épp Bojár Gábor.