Jótékonyság után közcélú domainárverés

, 2000. szeptember 10. 11:47
A Prím Online árverés site-ján (ahol már több mint száz domainnév vár azokra, akik a neveket gazdag tartalommal töltenék meg) a múlt héten sikeresen befejeződött jótékony célú árverés után ezúttal közcélból került fel két domainnév: Pósvári Sándor úgy döntött, hogy a Nyugat digitalizálásának költségeit a velencei.to és a feneketlen.to domainek, illetve site-ok elárverezésével teremti elő, s ha jut, a befolyt összegből támogatja a Magyar Távmunkás Szövetség megalakulását is.
A MEK jelenleg nem tudja kifizetni a Nyugat digitális bemutatásának alapjait, ezt a jelzett oldalak tulajdonos-fejlesztője (akinek neve inkább az Euroastra kapcsán ismert) nonszensznek tartja, megítélése szerint "ilyen kulturális értékek nem tűnhetnek el csak azért, mert a magyar szerzői jog a pénzbeszedésen kívül semmi másra nem koncentrál, s anomáliái a társadalmi-gazdasági fejlődés ellen hatnak".

Az arveres.com és más domainkereskedéssel foglalkozó site-ok nem azt mutatják, hogy ma Magyarországon akkora összegekért lehetne elárverezni egy domaint, hogy abból erre is és még szövetségalapításra is futná, a legutóbbi jótékonysági céllal meghirdetett árverésen 10 ezerről nem egészen százezerre emelkedett a ja.hu ára. Most a tulajdonos egy forintról indított, ahonnan már mindkét domain kimozdult, jelen hír születésének időpontjában az egyik ezres, a másik tízezres magasságban jár. Elvben akár milliókra is emelkedhet a licit, hiszen a közelmúltban a balaton.com 14 millió forintot is megért egy vállalkozónak, de nem biztos, hogy a jobbára csak a magyar nyelvterületnek szóló játékos "to" végződést a piac értékeli ugyanannyira, mint a böngészőket már a csupasz Balaton szóra is jó helyre irányító .com végződést.